A blog a Dixivel (Gémes János, 1943–2002)
kapcsolatos emlékek, fotók, dokumentumok gyűjtésére jött létre, a
készülő 'DIXI - Egy szabad szellem legendája' című könyv megírásához
szükséges kutatómunka részeként (a projekt teljes leírása a blog nyitó oldalán található)
DixiBlog oldalak:
Blogger email címe:
Az emlékeket, fotókat kérem erre a címre küldeni
תודה רבה – תודה לך
TODA LACH – TODA RABA
Köszönöm!
DixiBlog
Második oldal
תודה רבה – תודה לך
TODA LACH – TODA RABA
Köszönöm!
Najmányi László
A blogban
található szövegek, kutatási eredmények, dokumentumok utánközlése esetén
kérem az átvett anyagok forrásaként a http://dixiblogg.blogspot.hu/ -t
feltüntetni!
DixiBlog
Második oldal
„Élő kérdezz, halott válaszolj!”
Dixi 1997 nyarán, a Tündér úti hajléktalan szállóban készített jegyzetéből
Dixi 1997 nyarán, a Tündér úti hajléktalan szállóban készített jegyzetéből
Sötétben káprázó jelenés:
A lakásában összeégett, súlyos beteg, pénztelen Dixi megsegítésére 1999 telén nagy pátosszal meghirdetett mentőakció indult. 2000 tavaszán az Európa Kiadó és a Sziámi-Sziámi zenésze, zeneszerzője, Gasner János (1955–2009) sok órányi felvételen rögzítette Dixi monológjait. A felvételek célja az volt, hogy Gasner János zenét komponál a megszerkesztett szövegekhez és CD-n kiadják őket. A tervek szerint a Sziámi szerkesztésében megjelenő CD borítóját több, a K. Bazovszky Galéria köréhez tartozó festő és grafikus készíti majd el, a korongokat Bada Dada (1963–2006) egyedileg fogja ellátni művészi külsővel.
A „Sötétben káprázó jelenés” című CD hét évvel Dixi halála után, 2009-ben jelent meg, az 1G Records kiadásában. A Dixi megsegítésére tervezett lemez eladásának esetleges hasznából tehát ő egyetlen fillért sem látott. A monológok felvétele után Gasner János legépelte a szövegeket. A gépelt változatból származik az alábbi részlet:
Dixi – Jegyzőkönyvek 2000
Péntek–Szombat 13
"Nos, a Kozmosz egy meghatározott pontján soha nem történik semmi – egy békés sziget a végeláthatatlan, reménytelen Kozmoszban, ahol állandóan történik valami, mindig változik – ahol örök semmit kapunk mi, és nagyon örülünk neki, mert mi nem akarunk változni abban a semmiben..."
Dixi sírja:
 |
| Dixi sirja a budapesti Farkasréti temetőben 2013. július 01. |
(ezt 4 kis fecnire írta, ez megmaradt – ekkoriban eléggé gyengélkedett, a hajléktalanszállón egész nap feküdt, de elég jó napos kis négyágyas szobája volt a Tündér út 9. alatt – Budapest egyik legszebb részén)
 |
| Tündérhegyi kép Dixiről Fotó: Zágon András, 2000 Artpool Collection |
1950. oroszlán havának végén költöztem a Lőportár utca 8. számú házba.
7 éves voltam és elkezdtem az iskolát. Nekem is Makkaiék voltak a nevelőszüleim, mint a nagy költőnek József Atti-nak!
Élő kérdezz, halott válaszolj! Őrült-e és mennyire az, aki hisz a következő életben? Mit tegyen, hogy a következő lét könnyebb, jobb legyen?
Én sem az vagyok már, aki a Buick, Ford, és más amerikai autókról értekezett tizenhárom évesen barátaimmal Pásztorral, Lalival, Prisztással.
Öngyilkos lett Lali, a jó.
Prisztás, Pásztor elköltöztek. Engem intézetbe adtak. Pedig ez még ebben a létben volt.
Lali, aki a Bűvös Házat megmutatta, 22 évesen beleszeretett Csöpibe és elvette feleségül. Teddy Beart öltött, galerit tartott. (Jól ellátott gyerek volt.)
Angyalföldi história. Igen, ott kezdtem járni iskolába, amit soha nem járok végig. Csak egy másik életben. Vagy akkor sem!
Imádatom „tárgyai” kamasz társaim, akik szintén hithű angyalföldiek voltak.
A múlt megszépítő messzesége mit sem érne a jelen fantasztikuma nélkül.
Szülőföld szeretők!
Legyen ez a kis könyv a ti bibliátok is.
Ó, ti drága 2 millió Budapesti emberek!
Százezrek ismerik és elismerik a Váci és Lehel utat, Angyalföld két főútvonalát.
Mint a vivőér és a visszér, méghozzá felváltva!
Délelőtt a Körúttól és a Belvárosból a Váci úton megy a főforgalom Újpest felé.
A Lehel út inkább délután működik, de visszafelé. Máskor ez a mozgás óránként váltakozik. De ne feledkezzünk a másik két hatalmasságról sem!
Az egyik oldalon a Duna, a másikon a vasút élteti és határolja Angyalföldet, azt a helyet, ahol az élet legyőzhetetlen szeretete örökre belém ivódott.
E sorok írója nem krónikás. Átélő és túlélő, átvevő és átadó. Fogadjátok ezt a kis művet szeretettel, Dixie írta ezt néktek, e város Dixije!
Budapest
1997
Oroszlán hava 4-én.”
 |
| Tündérhegyi kép Dixiről Fotó: Zágon András, 2000 Artpool Collection |
H.J.:
„A mi szociális hétköznapunkat a magasabb világtól igen erős és magas és szilárd és kemény falszerű valami választja el, és ezen a falon az ember semmiféle kenettel nem tudja magát átájtatoskodni, még akkor sem, ha egyáltalán nem ásít, és nem dohányzik, és ezeken kívül böjtöl is, ah, és ha igazán pontosan úgy viselkedik, mint ahogy rendes ember az életben sohasem szokott viselkedni. Nos, ezen a kőkemény falszerű valamin az ember a spirituális világba Isten lényéhez közelebb nem jut el másként, csak ha annak teljes elemi erővel nekimegy, és azt erőszakkal áttöri. Ez a szakrilégium. Ez a blaszfémia. Ez a szentségtörés. Agamemnón feláldozza Iphigeneiát.” (Hamvas Béla, Karnevál III. 393. oldal)
Némethné Kepesi Fruzsina (Fruzsó):
Jaj, olyan jó, hogy megnyílt ez a blog, ahol elmondhatjuk emlékeinket a Dixiről! Én 1995-ben ismertem meg a Dixit, a Tilos az Á-ban, még mielőtt bezárták. Vova mutatott be neki és Pauer Henriknek. Jaj istenem mi lehet a Vovával? Tudja valaki? Én akkor még nagyon fiatal voltam (17), de már sok szörnyűségen túl, kezdve azon, hogy azok, akiket a szüleimnek gondoltam, nem is a szüleim voltak, és ezt akkor tudtam meg. És a pasim is akkor hagyott el egy bányarém kedvéért. Meg is téptem a bibircsókos banyát a Golgota utcában. Úgy kellett leszedni róla. Minden bajom volt, kezdve a piával, a ragasztóval, a mákteával, és folyton összevagdostam magamat, ollóval, késsel, üvegcseréppel. Az arcomat is összekarmoltam, hogy ne nézzenek rám. Dixi nagyon barátságos volt hozzám, Henrik meg időnként az asztalra borulva elaludt. Dixi mondta, hogy vigyázzak az anyagokkal, mert nem én nyomom be őket, hanem azok nyomnak le engemet. Erre azóta is emlékszem. Amikor látta, hogy sírok, a fejemre tette a kezét és a fülembe duruzsolt valamit, amit nem értettem, de jól esett. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna. Nagyon szexi volt a hangja és az illata is jó volt, ezt még úgy piásan és betépve is észrevettem. Szerintem a Dixi sámán volt, mert attól kezdve nem piáltam és leálltam az anyagozással. Még most is érzem a kezét a fejemen. Először csak aludtam napokig a népszigeti csövestanyán, ahol akkor laktam, aztán visszatért az erőm. Visszaköltöztem a mostohaszüleimhez, akik megbocsátottak és visszafogadtak. Aztán sikerült leérettségiznem is, és nemsokára hozzámentem Bélához, akivel azóta is együtt vagyunk nagy szeretetben. Neki csak most mertem elmondani a múltamat. Nem haragudott meg, neki is nehéz fiatalsága volt. Született két gyerekünk, két kislány, az egyik szebb, mint a másik, nagyon okosak is. Dixivel többet nem találkoztam, mert nem jártam olyan helyekre, ahová ő járt. Tavaly hallottam egy régi ismerőstől, hogy meghalt. Biztosan a mennyországban lakik már, mert nagyon jó ember volt, ezt a szeméből is láttam, amikor először és sajnos utoljára találkoztunk. Csak ebből a blogból tudtam meg, hogy nagy művész volt, akiért nagy kár.
Úgy tudom Pauer Henrik is meghalt már, és ő is nagy művész volt. Sajnos vele nem beszélgettem, mert nagyon álmos volt akkor a Tilosban. Csak a neve ragadt meg a fejemben, én addig egy Henrikkel se találkoztam. Ha eszembe jut még valami abból, amit akkor mondott a Dixi, majd újra bejelentkezem. Köszönöm a lehetőséget és Dixi minden barátját üdvözlöm. Sok szeretettel Fruzsó.
Dixi írása az Artpool archivumából (részlet):
A Magasztos pedig, amikor Uruvelában tartózkodott, amíg jónak látta, nagy zarándoksereggel útra kelt Gayasisa felé, ezer zarándokkal, akiket azelőtt jatiláknak hívtak. S akkor a Magasztos ezer zarándokkal Gayában tartózkodott, a Gayasisán. S akkor a Magasztos így szólt a zarándokhoz:
Minden ég, zarándokok? Mi az, ami ég, zarándokok? A szem ég, zarándokok. Minden látható dolog ég. A szemmel való megismerés ég. A szem érintése ég. A szem érintésére keletkezett érzet ég, akár öröm, akár fájdalom, akár nem öröm vagy nem fájdalom. Mi gyújtotta meg? Az éhség tüze, a gyűlölet tüze, a vakság tüze gyújtotta meg s ég a születés tüzében, az öregség tüzében, a halál tüzében, a fájdalom, a panasz, a szenvedés, a gond, a kétségbeesés tüzében ég, azt mondom.
A fül ég, zarándokok. Minden hallható dolog ég. A füllel való megismerés ég. A fül érintése ég. A fül érintésére keletkezett érzet ég, akár öröm, akár fájdalom, akár nem öröm vagy nem fájdalom. Mi gyújtotta meg? Az éhség tüze, a gyűlölet tüze, a vakság tüze gyújtotta meg s ég a születés tüzében, az öregség tüzében, a halál tüzében, a fájdalom, a panasz, a szenvedés, a gond, a kétségbeesés tüzében ég, ezt mondom... (Dixi írása Buddha Tűzbeszédének [MAHÁVAGGA I. 21.] néhány szó, kifejezés megváltoztatásával alkotott átírata, annak bizonyítéka, hogy elmélyült buddhista tanulmányokat folytatott, és nem riadt vissza az 1980-as évek második felében, főleg Amerikában másodvirágzásba fordult, a 20. század elején született kisajátítóművészet – appropriation art – jellegzetesen posztmodern, Esterházy Péter, és más mainstream írásművészek által szintén gyakran bevetett, energiatakarékos eszköztárának kreatív használatától – NL megjegyzése)
„A mi szociális hétköznapunkat a magasabb világtól igen erős és magas és szilárd és kemény falszerű valami választja el, és ezen a falon az ember semmiféle kenettel nem tudja magát átájtatoskodni, még akkor sem, ha egyáltalán nem ásít, és nem dohányzik, és ezeken kívül böjtöl is, ah, és ha igazán pontosan úgy viselkedik, mint ahogy rendes ember az életben sohasem szokott viselkedni. Nos, ezen a kőkemény falszerű valamin az ember a spirituális világba Isten lényéhez közelebb nem jut el másként, csak ha annak teljes elemi erővel nekimegy, és azt erőszakkal áttöri. Ez a szakrilégium. Ez a blaszfémia. Ez a szentségtörés. Agamemnón feláldozza Iphigeneiát.” (Hamvas Béla, Karnevál III. 393. oldal)
Némethné Kepesi Fruzsina (Fruzsó):
Jaj, olyan jó, hogy megnyílt ez a blog, ahol elmondhatjuk emlékeinket a Dixiről! Én 1995-ben ismertem meg a Dixit, a Tilos az Á-ban, még mielőtt bezárták. Vova mutatott be neki és Pauer Henriknek. Jaj istenem mi lehet a Vovával? Tudja valaki? Én akkor még nagyon fiatal voltam (17), de már sok szörnyűségen túl, kezdve azon, hogy azok, akiket a szüleimnek gondoltam, nem is a szüleim voltak, és ezt akkor tudtam meg. És a pasim is akkor hagyott el egy bányarém kedvéért. Meg is téptem a bibircsókos banyát a Golgota utcában. Úgy kellett leszedni róla. Minden bajom volt, kezdve a piával, a ragasztóval, a mákteával, és folyton összevagdostam magamat, ollóval, késsel, üvegcseréppel. Az arcomat is összekarmoltam, hogy ne nézzenek rám. Dixi nagyon barátságos volt hozzám, Henrik meg időnként az asztalra borulva elaludt. Dixi mondta, hogy vigyázzak az anyagokkal, mert nem én nyomom be őket, hanem azok nyomnak le engemet. Erre azóta is emlékszem. Amikor látta, hogy sírok, a fejemre tette a kezét és a fülembe duruzsolt valamit, amit nem értettem, de jól esett. Mintha valami idegen nyelven beszélt volna. Nagyon szexi volt a hangja és az illata is jó volt, ezt még úgy piásan és betépve is észrevettem. Szerintem a Dixi sámán volt, mert attól kezdve nem piáltam és leálltam az anyagozással. Még most is érzem a kezét a fejemen. Először csak aludtam napokig a népszigeti csövestanyán, ahol akkor laktam, aztán visszatért az erőm. Visszaköltöztem a mostohaszüleimhez, akik megbocsátottak és visszafogadtak. Aztán sikerült leérettségiznem is, és nemsokára hozzámentem Bélához, akivel azóta is együtt vagyunk nagy szeretetben. Neki csak most mertem elmondani a múltamat. Nem haragudott meg, neki is nehéz fiatalsága volt. Született két gyerekünk, két kislány, az egyik szebb, mint a másik, nagyon okosak is. Dixivel többet nem találkoztam, mert nem jártam olyan helyekre, ahová ő járt. Tavaly hallottam egy régi ismerőstől, hogy meghalt. Biztosan a mennyországban lakik már, mert nagyon jó ember volt, ezt a szeméből is láttam, amikor először és sajnos utoljára találkoztunk. Csak ebből a blogból tudtam meg, hogy nagy művész volt, akiért nagy kár.
 |
| Pauer Henrik 1962–1998 (Ismeretlen fényképész) |
Dixi írása az Artpool archivumából (részlet):
(1988?)
A Magasztos pedig, amikor Uruvelában tartózkodott, amíg jónak látta, nagy zarándoksereggel útra kelt Gayasisa felé, ezer zarándokkal, akiket azelőtt jatiláknak hívtak. S akkor a Magasztos ezer zarándokkal Gayában tartózkodott, a Gayasisán. S akkor a Magasztos így szólt a zarándokhoz:
Minden ég, zarándokok? Mi az, ami ég, zarándokok? A szem ég, zarándokok. Minden látható dolog ég. A szemmel való megismerés ég. A szem érintése ég. A szem érintésére keletkezett érzet ég, akár öröm, akár fájdalom, akár nem öröm vagy nem fájdalom. Mi gyújtotta meg? Az éhség tüze, a gyűlölet tüze, a vakság tüze gyújtotta meg s ég a születés tüzében, az öregség tüzében, a halál tüzében, a fájdalom, a panasz, a szenvedés, a gond, a kétségbeesés tüzében ég, azt mondom.
 | |
| Dixi – Tűzbeszéd NL digitális kollázsa 1996 Dixi fotó: Galántai György, 1984. november 14., Artpool archívum |
 |
| Putyi (Dr Horváth) és Dixi a Fiatal Művészek Klubja büféjében Fotó: Várnagy Tibbi 1987 |
S. Zoli:
Dixi Tűzbeszédével kapcsolatban: bár csak felületesen ismertem Dixit, a spanokkal többnyire röhögtünk rajta, amikor sleppjével beszédült az Ába, vagy a Yukba, tanúsíthatom, hogy komolyan érdeklődött a buddhizmus iránt, ugyanis a Ráckertben lenyúlta a Szerb Jancsitól (1951–1988, orientalista, költő, anyja Szerb Antalné, Bálint Klára, nagybátyja Bálint Endre, festőművész – NL megjegyzése) kapott Tibeti Halottaskönyvemet, amit könnyelműen az asztalon hagytam, amikor a pulthoz mentem, hogy vegyek neki egy fröccsöt. Amikor visszamentem, már se ő, se a könyv nem volt ott. Másnap újra összefutottunk a Ráckertben, kérdeztem, hol a könyv, mire hosszú prédikációba kezdett a láthatatlanságról, a pránáról, a tibeti mágusokról, akik el tudnak tüntetni, és vissza is tudnak varázsolni dolgokat, aztán ugyanazzal a lendülettel kért kölcsön 500 Ft-ot, a Buddhának kell, mondta. Na, a könyvet azt nem varázsolta vissza, és az ötszázast se. Ennyi, RIP Dixi, megtanítottál valamire.
Dokumentum az Artpool archivumából:
1981. március 31. Gémes János levélben felvételét kérte a MAFILM szinésztársulatába. A válasz: “Sajnálattal kell közölnöm, hogy az 1981/82-es szezonban nincs szándékunkban bővíteni társulatunkat.” A válaszlevél hátoldalán Dixi kézírásával egy forgatókönyv-vázlat található:
I. Páciens szociokörnyezetekben, heves fogfájása miatt, szürke depressziós élményeket obszervál (család, közlekedés, szórakozás).
II. Ezek a környezetek a fogfájás rohamszerű fokozódásai alatt csodafokon átalakulnak, felbomlanak, elszíneződnek, új dolgokká alakulnak.
III. A páciens egy bizonyos „ajánlott” orvost keres, kutat, de ez nem sikerülhet, a II-ban leírt dolog miatt.
IV. Az orvos megtalálja a pácienst.
Dixi Tűzbeszédével kapcsolatban: bár csak felületesen ismertem Dixit, a spanokkal többnyire röhögtünk rajta, amikor sleppjével beszédült az Ába, vagy a Yukba, tanúsíthatom, hogy komolyan érdeklődött a buddhizmus iránt, ugyanis a Ráckertben lenyúlta a Szerb Jancsitól (1951–1988, orientalista, költő, anyja Szerb Antalné, Bálint Klára, nagybátyja Bálint Endre, festőművész – NL megjegyzése) kapott Tibeti Halottaskönyvemet, amit könnyelműen az asztalon hagytam, amikor a pulthoz mentem, hogy vegyek neki egy fröccsöt. Amikor visszamentem, már se ő, se a könyv nem volt ott. Másnap újra összefutottunk a Ráckertben, kérdeztem, hol a könyv, mire hosszú prédikációba kezdett a láthatatlanságról, a pránáról, a tibeti mágusokról, akik el tudnak tüntetni, és vissza is tudnak varázsolni dolgokat, aztán ugyanazzal a lendülettel kért kölcsön 500 Ft-ot, a Buddhának kell, mondta. Na, a könyvet azt nem varázsolta vissza, és az ötszázast se. Ennyi, RIP Dixi, megtanítottál valamire.
 |
| Padmasambhava guru 37,5 m magas szobra a Rewalsar-tónál, India Himachal Pradesh tartományában |
Najmányi László jegyzete:
Bardo Thödol – Felszabadítás hallás útján a köztes állapotban – a tibeti hagyományok szerint a Tibeti Halottaskönyvet Padmasambhava (a Második Buddhaként és Guru Rimpoche, Lopon Rinpoche és Padum neveken is ismert, a korabeli India most Swat-völgy néven Pakisztánhoz tartozó észak-nyugati területéről származó bölcs tanító terjesztette el a Vajrayana buddhizmust Tibetben, Bhutánban és más szomszédos országokban) komponálta a 8. században, és tanítványa, Yeshe Tsogyal öntötte írásos formába, majd elásta a közép-tibeti Gampo-dombok között, ahol Karma Lingpa tertön (az ősi szent szövegek – terma – felfedezőit hívják így, akik közül többeket Padmasambhava guru 25 fő tanítványa valamelyike reinkarnációjának tartanak. A hagyományok szerint Karma Lingpa a Chokro Luyi Gyaltsen nevű tanítvány reinkarnációja) találta meg 600 évvel később, a 14. században. A tibeti hitrendszer szerint a lélek a fizikai halál után 49 napig a testben bolyong (érdekes egybeesés a keresztény Pünkösd ünnepével, a Szentlélek, lángnyelvek formájában Krisztus halála után 49 nappal – a Húsvét utáni hetedik vasárnapon – szállt alá az összegyűlt tanítványokra), a Bardo, a Köztes Állapot sötét labirintusában, ahol sorra találkozik illúzióival. Ha bármelyik illúzióját valóságként fogadja el, valamilyen formában újraszületik a Földön, s addig folytatja a születés-halál-újraszületés körforgását, amíg meg nem tisztul, meg nem szabadul illúzióitól. Ha ez sikerül neki, a Nirvánába kerül, és a földi lét szenvedéseitől megszabadulva, tökéletes boldogsággal ott tölti az örökkévalóságot, hacsak önkéntesen, tanítóként (bódhiszattva – megvilágosodott) vissza nem tér a földi létbe. Hogy a Bardo-ban bolyongó lélek útját megkönnyítse, segítse őt megszabadulni illúzióitól, a holttest mellett 49 napon át ülő láma a Halottaskönyvet olvassa suttogva a fülébe, átadva a szent könyvbe foglalt tanácsokat, magyarázatokat, útmutatásokat. Előfordul, hogy a haldoklónak haláltusája során kezdik olvasni a könyvet, és az is, hogy az elhunyt ruháiba öltöztetett bábunak olvassák. Ahogy korábban említettem, az 1960-70-es évek kevés független művésze közül többeket, köztük engem is erősen foglalkoztattak a tibeti hagyományok, így kerülhetett velük először kapcsolatba a köreink körül köröző, hozzánk tartozó néptanító, Dixi is. Persze az is lehet, hogy már jóval korábban, az anyja, Tárkányi Éva és férje, Hornyánszky Gyula közvetítésével megismert írók, művészek valamelyike avatta be Tibet titkaiba, illetve, ahogy egyesek állítják, Dixi maga is bódhiszattva, megvilágosult volt, aki önként tért vissza a Nirvánából, hogy Budapest léhűtőit tanítsa. Az indiai, tibeti, kínai és japán buddhista hagyományok számos bolond, részeges, kortársai által őrültnek tartott mester emlékét őrzik.
Bardo Thödol – Felszabadítás hallás útján a köztes állapotban – a tibeti hagyományok szerint a Tibeti Halottaskönyvet Padmasambhava (a Második Buddhaként és Guru Rimpoche, Lopon Rinpoche és Padum neveken is ismert, a korabeli India most Swat-völgy néven Pakisztánhoz tartozó észak-nyugati területéről származó bölcs tanító terjesztette el a Vajrayana buddhizmust Tibetben, Bhutánban és más szomszédos országokban) komponálta a 8. században, és tanítványa, Yeshe Tsogyal öntötte írásos formába, majd elásta a közép-tibeti Gampo-dombok között, ahol Karma Lingpa tertön (az ősi szent szövegek – terma – felfedezőit hívják így, akik közül többeket Padmasambhava guru 25 fő tanítványa valamelyike reinkarnációjának tartanak. A hagyományok szerint Karma Lingpa a Chokro Luyi Gyaltsen nevű tanítvány reinkarnációja) találta meg 600 évvel később, a 14. században. A tibeti hitrendszer szerint a lélek a fizikai halál után 49 napig a testben bolyong (érdekes egybeesés a keresztény Pünkösd ünnepével, a Szentlélek, lángnyelvek formájában Krisztus halála után 49 nappal – a Húsvét utáni hetedik vasárnapon – szállt alá az összegyűlt tanítványokra), a Bardo, a Köztes Állapot sötét labirintusában, ahol sorra találkozik illúzióival. Ha bármelyik illúzióját valóságként fogadja el, valamilyen formában újraszületik a Földön, s addig folytatja a születés-halál-újraszületés körforgását, amíg meg nem tisztul, meg nem szabadul illúzióitól. Ha ez sikerül neki, a Nirvánába kerül, és a földi lét szenvedéseitől megszabadulva, tökéletes boldogsággal ott tölti az örökkévalóságot, hacsak önkéntesen, tanítóként (bódhiszattva – megvilágosodott) vissza nem tér a földi létbe. Hogy a Bardo-ban bolyongó lélek útját megkönnyítse, segítse őt megszabadulni illúzióitól, a holttest mellett 49 napon át ülő láma a Halottaskönyvet olvassa suttogva a fülébe, átadva a szent könyvbe foglalt tanácsokat, magyarázatokat, útmutatásokat. Előfordul, hogy a haldoklónak haláltusája során kezdik olvasni a könyvet, és az is, hogy az elhunyt ruháiba öltöztetett bábunak olvassák. Ahogy korábban említettem, az 1960-70-es évek kevés független művésze közül többeket, köztük engem is erősen foglalkoztattak a tibeti hagyományok, így kerülhetett velük először kapcsolatba a köreink körül köröző, hozzánk tartozó néptanító, Dixi is. Persze az is lehet, hogy már jóval korábban, az anyja, Tárkányi Éva és férje, Hornyánszky Gyula közvetítésével megismert írók, művészek valamelyike avatta be Tibet titkaiba, illetve, ahogy egyesek állítják, Dixi maga is bódhiszattva, megvilágosult volt, aki önként tért vissza a Nirvánából, hogy Budapest léhűtőit tanítsa. Az indiai, tibeti, kínai és japán buddhista hagyományok számos bolond, részeges, kortársai által őrültnek tartott mester emlékét őrzik.
Dokumentum az Artpool archivumából:
1981. március 31. Gémes János levélben felvételét kérte a MAFILM szinésztársulatába. A válasz: “Sajnálattal kell közölnöm, hogy az 1981/82-es szezonban nincs szándékunkban bővíteni társulatunkat.” A válaszlevél hátoldalán Dixi kézírásával egy forgatókönyv-vázlat található:
I. Páciens szociokörnyezetekben, heves fogfájása miatt, szürke depressziós élményeket obszervál (család, közlekedés, szórakozás).
II. Ezek a környezetek a fogfájás rohamszerű fokozódásai alatt csodafokon átalakulnak, felbomlanak, elszíneződnek, új dolgokká alakulnak.
III. A páciens egy bizonyos „ajánlott” orvost keres, kutat, de ez nem sikerülhet, a II-ban leírt dolog miatt.
IV. Az orvos megtalálja a pácienst.
 |
| Dixi: "Csillapítatlan fogfájás" forgatókönyv-vázlat 1981 |
SzemJon:
Én ugyan nem ismertem Dixit, de pár haverom, akik gyakran együtt piáltak vele, mesélt róla. Ők azt mondták, hogy Dixi Horthy Miklós törvénytelen fia volt. A történetet le is írtam, mert táncszínházi előadást akartam csinálni belőle, ami végül nem jött össze, mert a Dixi szerepére kiválasztott néptáncos lemondta a fellépést, pedig ő játszotta volna tekerőlanton az előadás zenéjét. Kár, mindegy. Röviden ez lett volna a szüzsé, amit a haverjaim elbeszélése alapján írtam: A zsidó gyáriparosok, bankárok és írók társaságát kedvelő Kormányzó, álszakállal és bajusszal rejtve identitását, fekete kalapot és kaftánt viselve, éjszakánként gyakran látogatta a Luxor kávéházban találkozó zsidó írók asztaltársaságát. Ott ismerkedett meg Dixi rendkívül szép, intelligens és szellemes anyjával, Tárkányi Évával, akivel több éven keresztül folytatott viszonyt. Állítólag Karinthy Frigyes pásztorórákra fenntartott apró, lipótvárosi lakásában rendezték légyottjaikat, Dixi is ott fogant meg. Közvetlenül Magyarország 1944. március 19.-én bekövetkezett német megszállása után, az SS fogságába került Horthy korábbi szárnysegédje, Magasházy László közvetítésével komoly összeget juttatott el Dixi anyjához, hogy támogassa közös gyermekük felnevelését. Igaz lehet ez?
Najmányi László:
Nem lehet igaz. Ugyanolyan légből kapott legenda, mint a többi, ami Dixiről kering. Elképesztő történetek forgalmazódnak mindenkiről, aki csak egy kicsit is ismert. A semmiből született, általában minden alapot nélkülöző sztorik pillanatok alatt szétterjednek. Minél rosszabb, áldozatára nézve minél dehonesztálóbb egy hír, annál gyorsabban fut szét, és minden terjesztő hozzá teszi a magáét, hogy egy pillanatra élőnek, fontosnak érezhesse magát. Ezek a Dixi-legendák többet mondanak el terjesztőikről, és a környezetről, amelyben megszülettek és terjednek, mint Dixiről. Ennek ellenére, illetve éppen ezért gyűjtöm őket, mert könyvemben a pszicho-szociológiai kontextust is szeretném megmutatni, amelyben a Dixi-jelenség működött.
P.S.: És persze azt sem kellene elfelejtenünk, hogy maga Dixi is szenvedélyes legendagyáros volt. A legapróbb, legjelentéktelenebb tényből, eseményből is képes volt bonyolult, de minden részletükben finoman kidolgozott, hitelesnek hangzó önéletrajzi fejezeteket improvizálni, amelyek aztán beszivárogtak a köztudatba és ott mutálódtak tovább. A művészek a dolgok felnagyításával, kiszínezésével mutatnak fel örökérvényű igazságokat.
Najmányi László: DIXI - Egy szabad szellem legendája
Írás a minimum+ portálon (2013. július 04.):
Másik János:
Szia Laci ! Tetszik a Dixi Histori. Ezt ma készen kaptam az élettől, de vannak más emlékeim is Dixiről.
A Dixi a Vig meg én.
azám hazám!
koncert után, kollegáktól elbúcsúzván, várva
egy taxira a Kálvin tér Kecskeméti sarkon, mellettem
akkordeonom, vállamon hátizsák
csikorgó modern autó fordul a kecskemétire, lehúzott
ablakból fiatal férfiak ordítják: kurva kurva kurva!
felém fordulva!
most hozzám szóltál
vagy a nevedet gyakoroltad... 2013?!
Dézsa vü
a 80-as évek derekán ültünk a
Viggel és a Dixivel egy olcsó kis
presszó bárban Budán, de egy
idő után jöttek mások is, és a
pincérnő így szólt: mennyenek innen, mert
ők verekedni akarnak, megverik magukat!
hogygogy .... ?
körülnézel, ott mindenki bajuszt és
melegítőt visel, na menjünk, mondja
Dixi, mér még meg se ittuk, nem baj
ilyenkor húzni kell, mondta Január is
mondta Miska, és húztunk mind
a hárman
A Dixi a Vig
meg én . : //
/ez lenne a refrén /
!
-----------------------------------------------------------------------------------
copbyme
-----------------
Szamosfalvi Albert (Cotignac, Franciaország):
Visszajelzés a minimum+ portálon
Kedves László, köszönöm kérdésed, gondolom, ami a blogot illeti, gratulálok, számomra meghatározó volt a Dixi barátsága, van két sztori amit majd beírok a blogra, írok egy önéletrajzot, pontosan az ilyen barátságok, ésatöbbi kedvéért, emlékére :)
A hatàrtalan költészet bajnoka
Mármint a Dixi
Nádassy Attila:
Rövidke kis Dixi riport, ami a TV-ben ment le az 1990. november 10-én tartott URH koncert időpontjában. Az interjú csak néhány mondat, de mégis nagyon sokat elmond arról, amiről ilyen formában Dixi szerintem biztosan nem sokszor beszélt:
Dixi:
Azok, akik figyelni fogják a hanganyagot, az előadásmódját, azt fogják tapasztalni, hogy „ten years after”, azaz húsz év múlva ugyanazt a szintet tökéletesen tudják, mármint ebben az esetben most az URH.
Kérdés:
Te egyébként mit keresel ezek körül a zenekarok körül, meg úgy általában ebben a világban ?
Dixi:
Hát havi 7 ezret nem...:)) De… Én, én úgy gondolom, hogy 21 rock and roll vers megírása után, lehet írni 22, 23, 24-et. A verseim megjelentek egy drága fakszimile kiadású rock and roll antológiában, ami azt hiszem a bölcsészkar gondozásában jelent meg. (Ha valakinek vannak információi erről az antológiáról, kérem tudassa velem – NL megjegyzése) Én, ha nagyobb lehetőségem volna, én ontanám magamból azokat a típusú verseket, amelyet én magamban, csendes egyszerűséggel, a huszadik század végének lírájának tartok. Mostmár nyiltan vállalva, hogy azok a versek, amelyek úgy versek, azok a versek nem tudnak sokat jelenteni. Tehát egyértelműen a dalszövegek!
Idézet Temesi Ferenc: Vegyes vágott c. írásából (mno, 2002):
"Megint eszembe jut Dixi, akit folyton ki akartak rúgni a Fiatal Művészek Klubjából. De hogy lehet kirúgni valakit egy klubból, amelynek nem tagja?"
"A Belügyminisztérium nem tudta, hogy mit csináljon a Kexszel" – Kisfaludy András a Quartnak
Részlet a Pálinkás Szűts Róbert által készített interjúból, 2009.06.04.:
"... Én 16 éves koromban a Dixinek [Gémes János, költő, énekes, a magyar underground egyik ikonja, 1943-2002] jó barátja voltam, akinek a farzsebében akkor már ott volt a '67-ben megjelent Üvöltés, válogatás a beat irodalomból című kötet. Ezt odaadta nekem, és olvastam Norman Mailert, Ferlinghettit, Kerouacot, Marcuse-től aztán később az Egydimenziós embert meg Marshall McLuhant, akik benne voltak az Új Symposionban..."
Nádassy Attila:
Eddigi kutatásaim alapján Dixi a következő filmekben szerepelt:
Az erőd (rendező: Szinetár Miklós, 1979), szereplő
Rosszemberek (rendező: Szomjas György, 1979), szereplő
Dixi-paranoia (Szirtes András Napló című filmjének XIV. része, 198?–2002), főszereplő
Szirtes András:
(Forrás: Artpool – DIXI ART, 2002)
"Még az 1980-as években forgattuk le ketten ezt a néma-játékfilmet a Nemzeti Múzeum kávéházában. Standard hossza 19 perc. Tavaly beneveztem a Magyar Játékfilm Szemlére de sajnos kidobták az előzsűrin. Idén megpróbálom újra.
NAPLÓ anyagaim egyéb részeiben is igen sok helyen szerepel Dixi képben és hangban egyaránt. Ezek 16 mm-es fekete fehér filmre készültek és kazettás magnóval csináltam a hangfelvételeket."
Ex-Kódex (Rendező: Müller Péter, 1983), társíró, főszereplő – „megvilágosodott vadember”, „Halász Péter”(!!!), stb.
Dixi által írt dalszöveg Müller Péter Ex-Kódex című filmjéből:
Ebben a dalban mélységes irónia van
Gyakran üldögéltem csobogó kis víz partján
Ha az emberekben csöppnyi szimpátia lenne
Megértenék önmagukban a kozmosz szándékát
A kozmosz szándéka az
Hogy a szerelem által vezérelt emberiség
Megtalálja a helyét a világban
Ebben a dalban mélységes irónia van
Természetesen a párválasztást
A nő helyzetéből szemlélve a nő válassza
Természetesen a férfi alkalmazkodása
Több mint az ő szabad választása
De a sok baj és a gond
A sok baj, ajjaj jaj és a gond
A sok baj, baj, baj és a gond
Teszi lehetetlenné
Hogy a kozmosz szándékában
A szerelem aspektusa
Szabadon érvényesülhessen
A csillagok is szerfölött szerelmes természetűek
Befolyásolják az emberek életét
Ők hozzák a háborút, a békét
Megteremtik azt a lehetőséget
Hogy minden napra kerülhessen
Mi Nap alá való volt eredetileg
Ebben a dalban mélységes irónia van
Jégkrémbalett (rendező: Wahorn András, 1984), csak feltűnik az asztalnál 21:24-nél. Máshol a filmben szerepel-e ?
Lenz (rendező: Szirtes András, 1986) 5 perces szerep? Az Oláh Lehel féle filmben egy részlet megtalálható, amelyben Dixi monológja látható, hallható.
Kárhozat (rendező: Tarr Béla, 1986), közreműködő
Egy téves információ: részlet Búcsú Adrienn Kárhozat – Tarr Béla filmje a Grand Caféban c. írásából
LinkLap, az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja, 2003. október 15.:
"... A szakállas kocsmáros (Gémes Dixi János) egyedüli stabil jellemként emelkedik ki a többiek közül. Látszólag elfogadta, hogy a világnak van rendje, de azért megpróbálja kiélvezni az adódó lehetőségeket: elcsábítja az énekesnőt, titokban csempészáruval üzletel..."
(Régen már egyszer én is eljutottam ehhez az információhoz a neten, hogy Dixi lett volna a csapos a filmben. Akkor is megnéztem, de szerintem a kocsmáros nem Dixi, hanem Pauer Gyula. Én csak olyan, a forgatást kísérő „asztalra arccal borulós” kocsmázásokról hallottam, amikről el tudom képzelni, hogy Dixi is ott volt. [Akkoriban – hat éven keresztül – Tatabányán jártam középiskolába, ahol a film zömét forgatták, ettől függetlenül is ez az egyik kedvenc filmem.] A film végén annyi van, hogy „közreműködtek”: és itt a felsorolásban van „Gémes Dixi János”, tehát nem szereplőként. A mellékletben küldök egy képet a csaposról. – Nádassy Attila megjegyzése)
Rock-térítő (rendező: Xantus János, 1988), egyik főszereplő – Mágus, FMK-ból kirekesztett „csavargó”. A Mágusként elmondott szöveg teljes egészében megtalálható: Víg Mihály: Versek és novellák című könyvében.
Forradalom után (rendező: Szirtes András, 1989), egyik főszereplő
Dixi (rendező: Oláh Lehel, 2003), főszereplő (forgatás: 2001-2002)
DIXI, a helyzetek médiuma
Oláh Lehel és Bárdos Deák Ágnes beszélgetése (részlet)
IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub, Pécsi Kulturális Központ, 2007. 05. 02.
(Forrás: Filmkultúra)
"Különleges esemény tanúja lehetett a pécsi IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub közönsége 2007 májusában. Oláh Lehel három filmjének (Dixi, 2003; Gubera, 2003; Természetfilm, 2006) vetítését követően Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll Csoport és az Ági és a fiúk zenekarok énekesnője beszélgetett a rendezővel. Mivel minden idők budapesti rakendrolljának legelevenebb szellemét, Dixit az egykori ismerőst és barátot idézték meg Oláh Lehel elsőként bemutatott filmjének képei, nem csoda, hogy javarészt Dixiről, a művészről, a médiumról folyt a szó...
Bárdos Deák Ágnes: Mit jelentett neked Dixi? Miért róla csináltál filmet?
Oláh Lehel: Dixi rendkívül ellentmondásos figura volt számomra. Nem tudom, mennyire jön le a filmemből, mindenesetre szándékomban állt, hogy ez is kiderüljön. Szerettem volna bemutatni azt a különös életformát, amit ő hozott és mindazt, ami ezzel járt, másrészt pedig azokat az alkotói folyamatokat, amelyekben ő részt vett. Erre ugyan nem tér ki a film részletesen és ebben az értelemben nem is hagyományos portréfilmet csináltam. Szó sincs arról, hogy például bemutatnám Dixi munkásságát vagy azt, hogy milyen csoportokkal dolgozott együtt...
Bárdos Deák Ágnes: Akiket megszólaltattál a filmben – Demszky Gábor, ef. Zámbó István, Müller Péter, Víg Mihály, Xantus János, Wahorn András és a többiek –, Dixi kortársai voltak, azokhoz a körökhöz tartoztak, amelyekben Dixi is mozgott annak idején. A filmed azonban jóval a rendszerváltás után készült, így már egy másik történelmi korszakban játszódik, mint amelyikben ezek az emberek kultfigurák lettek. Hisz Müller Péter, Víg Miska vagy ef. Zámbó Öcsi nem csak a Sziámi, a Balaton vagy a Bizottság zenekaroknak voltak fontos egyéniségei. Ők azon kevesek közé tartoztak, akiknek személyes szabadságot sikerült kiharcolniuk, és magatartásukkal egyszersmind azt a politikai időszakot is meghatározták. Dixi közéjük tartozott és nagy tiszteletet vívott ki magának akkoriban. A te filmedben azonban már érezni rajta, hogy megöregedett és csak átszellemült mása önmagának. Emléket akartál állítani neki, mert érezted, hogy hamarosan meg fog halni?
Oláh Lehel: Nem, erről nincs szó. Dixi, polgári nevén Gémes János meghalt, mielőtt a filmet befejeztük volna. Én még további forgatásokat is terveztem, viszont miután meghalt, leálltunk, és végül azt az anyagot vágtam össze, amit addig felvettünk. A filmemből tényleg nem derül ki, hogy milyen volt ő, úgymond ereje, avagy költészete teljében. Archív anyagokat sem akartam használni, mindössze az elején és a végén van két ilyen rész. Szirtes András Lenz (1986) című filmjéből egy snitt, aminek éppen ott volt a helye, a végén pedig egy részlet Müller Péter Ex-Kódexéből (1983), amelyben Dixi pont azt mondja, hogy „mit érdekel engem a múlt, bármiféle elhagyott part – csak a jövő”. Úgyhogy már csak ezért sem volt, és nem is lehetett visszatekintés az én filmemben sem. Létezik egyébként Dixiről számos felvétel, ami a „hőskorában” készült. Nyilván nem láthattam mindegyiket, azonban szerintem egyiken sem jelenik meg, mert felvételen nem jelenhet meg az a nagyon erőteljes, improvizációs képesség, az élő beszédben, az aktuális helyzetekben, a pillanatnyi szituációkban élő és érvényesülő jelenlét, amiből Dixi művészete fakadt, és amitől ő legendássá vált.
Bárdos Deák Ágnes: Dixiben valóban megvolt az a képesség, hogy hihetetlen feszültséget tudott teremteni maga körül. Akik ennek tanúi voltak, néha úgy élték át, hogy Dixi óriási játékos, aki képes rá, hogy egyik pillanatról a másikra egy fantasztikus szépségű metafora-rengetegbe vigye magával a hallgatóságát, néha pedig úgy, hogy Dixi agresszív ember, aki a puszta szavaival képes ostorozni a környezetét. Akárhogy is, mindenképp kivételes figyelmet tudott kiprovokálni az emberekből és mindig volt körülötte egy kis udvartartás, amelynek tagjai tátott szájjal hallgatták vagy jókat röhögtek mindazon, amiket Dixi mondott. Ezek jobbára kocsmai, utcai vagy házibuli társaságok, helyzetek voltak. Dixi akciói és a közönség reakciói ezért például elválaszthatatlanok voltak attól is, hogy mennyire volt berúgva a csapat. Dixi rabul ejtette mindazokat, akik köréje sereglettek. Sokan a tanítványaivá váltak, de nem úgy követték, hogy eltanultak tőle valamit, hanem egyszerűen csak itták a szavait...
Oláh Lehel: ...és nem csak a szavait. Furcsán érzem magam, mert megnéztünk egy filmet és most elmondjuk azt, ami nem is volt benne.
Bárdos Deák Ágnes: Mert amit te rögzítettél és összeraktál a magad gondolatai és érzései szerint mindazok számára, akik Dixit nem ismerhették, csak a filmedet látták, nyilvánvalóan egész mást jelentenek, mint nekünk, akik közelről ismertük őt...
Oláh Lehel: Engem nagyon érdekelne például, hogy aki most megnézte a filmet, de Dixit nem ismerte személyesen, hogyan „tüdőzte le” magának a filmet. De ha már itt tartunk, tulajdonképen az is Dixi lényegéhez tartozott, hogy mindenhol, minden eseményen jelen volt. Egy ilyen vetítésen is, például, ahol most vagyunk. És teljesen váratlanul tudott felbukkanni.
Bárdos Deák Ágnes: Igen, és mindig mindent azonnal kommentált.
Oláh Lehel: Dixi költészete ezért nem is olyan képződmény, ami leírt formában létezett volna, vagy képes lett volna hagyományos módon is érvényesülni. Fennmaradt ugyan egynéhány alkotása lejegyzett formában is, de az a filmemben is benne van, hogy Dixi mondatainak, vagy a róla szóló történeteknek micsoda változatai terjedtek el. Amikor például Dönci, az Európa Kiadó és a Balaton gitárosa elkezdte leírni Dixi néhány szövegét, mert akart csinálni vele egy lemezt (nemrégiben jelent meg), akkor kiderült, hogy ezek a szövegek néhol már-már banálisak. De elhangzásuk pillanatában, ott és akkor, hihetetlenül erősek tudtak lenni. Ezért is mondom, hogy Dixi mindenekelőtt előadó volt, nagyon erőteljes gesztusokkal.
Bárdos Deák Ágnes: Ezért is vált rendkívül fontossá számunkra a hetvenes-nyolcvanas években. Egy szabadságélményt, egy kivételes szabadságtudatot testesített meg, ami példa nélkül állt abban a közegben. És nemcsak mi, hanem a rendszer is felismerte ezt. Akármennyire is nem szólt Dixi az adott esetben úgymond semmiről, tehát nem mondott soha semmi olyasmit, hogy „utálom a rendőrt”, mégis különleges volt az a hihetetlen szabadság, ahogy ő meg tudott jelenni, ahogy pusztán a jelenlétével is azt sugározta, hogy minden rendszert szétzúz és egyetlen rendszert sem tisztel, mert neki megvan a saját rendszere. Dixi, a mi bátor hősünk lett ettől, és soha nem gondoltuk, hogy ő most részeg és azért beszél ilyen furcsán össze-vissza. Úgy éreztük, nagyon is tudatában van mindannak, amit mond. Hiszen az a különös nyelv, amit használt, magát a szabadságot jelentette és ezt jelentené ma is. Még a neve, ez a furcsa név, a „Dixi” is azt jelenti, hogy „beszélő”...
Oláh Lehel: Egyébként, ha a nevével kapcsolatban kérdezték, akkor mindig csak mellébeszélt. Nem került bele a filmbe, de amikor például megkérdeztem tőle, hogy „miért vagy te Dixi?”, akkor a következő válaszba kezdett: „nagyon szeretem én, a dezoxiribonukleinsav az élet csírája...”, és amikor itt tartottunk, kifutottunk a filmszalagból. Szóval mellébeszélt. Azt, hogy ő miért, illetve miként lett Gémes Jánosból Dixi, nem lehet pontosan tudni."
Tervbe volt véve Dixi szereplése Bódy Gábor Kutya éji dala című 1983-as filmjében, ő lett volna az „álpap-térítő” – akit végül Bódy Gábor maga játszott el.
Temesi Ferenc: Gabo meg a halál c. könyvéből (részletek):
Hungarovox Kiadó, Budapest, 2003, 342. oldal
"... Dixi közintézmény volt. Ő volt a szabad ember. Akkoriban még ért valamit a szabadság, még ha szegénységgel is párosult. Rengeteg tanítványa volt, a lecsúszottak, a csórók, a szakadtak újabb és újabb nemzedékeiből...
... Amikor tizenötödszörre fordultunk édesapám nagy vulkánfíber bőröndjével (a közértbe vittük vissza az üres üvegeket), nem bírtam megállni, és rákérdeztem: Mondd, Dixikém, te tulajdonképpen miféle művész vagy? Ó, én filmeket szeretnék csinálni, mondta. Akkor miért nem dolgozol a Bódy Gabival? (Nem tudtuk, hogy a Gábor tégla volt. A szervek Dixivel is megpróbálkoztak, de ő bolondnak tetette magát, ami nem esett nehezére.) A Gábornak könnyű, mondta Dixi, de én röntgenfilmeket szeretnék forgatni. Tudod, milyen nehéz hozzá szereplőket találni?!..."
Unger Gabriella: Ellenkultúra és állambiztonság (részlet):
Én ugyan nem ismertem Dixit, de pár haverom, akik gyakran együtt piáltak vele, mesélt róla. Ők azt mondták, hogy Dixi Horthy Miklós törvénytelen fia volt. A történetet le is írtam, mert táncszínházi előadást akartam csinálni belőle, ami végül nem jött össze, mert a Dixi szerepére kiválasztott néptáncos lemondta a fellépést, pedig ő játszotta volna tekerőlanton az előadás zenéjét. Kár, mindegy. Röviden ez lett volna a szüzsé, amit a haverjaim elbeszélése alapján írtam: A zsidó gyáriparosok, bankárok és írók társaságát kedvelő Kormányzó, álszakállal és bajusszal rejtve identitását, fekete kalapot és kaftánt viselve, éjszakánként gyakran látogatta a Luxor kávéházban találkozó zsidó írók asztaltársaságát. Ott ismerkedett meg Dixi rendkívül szép, intelligens és szellemes anyjával, Tárkányi Évával, akivel több éven keresztül folytatott viszonyt. Állítólag Karinthy Frigyes pásztorórákra fenntartott apró, lipótvárosi lakásában rendezték légyottjaikat, Dixi is ott fogant meg. Közvetlenül Magyarország 1944. március 19.-én bekövetkezett német megszállása után, az SS fogságába került Horthy korábbi szárnysegédje, Magasházy László közvetítésével komoly összeget juttatott el Dixi anyjához, hogy támogassa közös gyermekük felnevelését. Igaz lehet ez?
Najmányi László:
Nem lehet igaz. Ugyanolyan légből kapott legenda, mint a többi, ami Dixiről kering. Elképesztő történetek forgalmazódnak mindenkiről, aki csak egy kicsit is ismert. A semmiből született, általában minden alapot nélkülöző sztorik pillanatok alatt szétterjednek. Minél rosszabb, áldozatára nézve minél dehonesztálóbb egy hír, annál gyorsabban fut szét, és minden terjesztő hozzá teszi a magáét, hogy egy pillanatra élőnek, fontosnak érezhesse magát. Ezek a Dixi-legendák többet mondanak el terjesztőikről, és a környezetről, amelyben megszülettek és terjednek, mint Dixiről. Ennek ellenére, illetve éppen ezért gyűjtöm őket, mert könyvemben a pszicho-szociológiai kontextust is szeretném megmutatni, amelyben a Dixi-jelenség működött.
P.S.: És persze azt sem kellene elfelejtenünk, hogy maga Dixi is szenvedélyes legendagyáros volt. A legapróbb, legjelentéktelenebb tényből, eseményből is képes volt bonyolult, de minden részletükben finoman kidolgozott, hitelesnek hangzó önéletrajzi fejezeteket improvizálni, amelyek aztán beszivárogtak a köztudatba és ott mutálódtak tovább. A művészek a dolgok felnagyításával, kiszínezésével mutatnak fel örökérvényű igazságokat.
A 444 portál ajánlója (2012. június 30.):
Olvasnivaló vasárnap délelőttre
Végre indult egy blog, amin barátok, zenésztársak emlékeznek a magyar underground legendájára, Gémes János Dixire. » Tovább az ajánlóra
Olvasnivaló vasárnap délelőttre
Végre indult egy blog, amin barátok, zenésztársak emlékeznek a magyar underground legendájára, Gémes János Dixire. » Tovább az ajánlóra
Najmányi László: DIXI - Egy szabad szellem legendája
Írás a minimum+ portálon (2013. július 04.):
Már nem érzem úgy, hogy megfojt a múlt, inkább energiát ad a régi események, és az ismeretlen dimenziókba költözött személyek megidézése. » Tovább az írásra
Másik János:
Szia Laci ! Tetszik a Dixi Histori. Ezt ma készen kaptam az élettől, de vannak más emlékeim is Dixiről.
A Dixi a Vig meg én.
azám hazám!
koncert után, kollegáktól elbúcsúzván, várva
egy taxira a Kálvin tér Kecskeméti sarkon, mellettem
akkordeonom, vállamon hátizsák
csikorgó modern autó fordul a kecskemétire, lehúzott
ablakból fiatal férfiak ordítják: kurva kurva kurva!
felém fordulva!
most hozzám szóltál
vagy a nevedet gyakoroltad... 2013?!
Dézsa vü
a 80-as évek derekán ültünk a
Viggel és a Dixivel egy olcsó kis
presszó bárban Budán, de egy
idő után jöttek mások is, és a
pincérnő így szólt: mennyenek innen, mert
ők verekedni akarnak, megverik magukat!
hogygogy .... ?
körülnézel, ott mindenki bajuszt és
melegítőt visel, na menjünk, mondja
Dixi, mér még meg se ittuk, nem baj
ilyenkor húzni kell, mondta Január is
mondta Miska, és húztunk mind
a hárman
A Dixi a Vig
meg én . : //
/ez lenne a refrén /
!
-----------------------------------------------------------------------------------
copbyme
-----------------
Szamosfalvi Albert (Cotignac, Franciaország):
Visszajelzés a minimum+ portálon
Kedves László, köszönöm kérdésed, gondolom, ami a blogot illeti, gratulálok, számomra meghatározó volt a Dixi barátsága, van két sztori amit majd beírok a blogra, írok egy önéletrajzot, pontosan az ilyen barátságok, ésatöbbi kedvéért, emlékére :)
A hatàrtalan költészet bajnoka
Mármint a Dixi
Nádassy Attila:
Rövidke kis Dixi riport, ami a TV-ben ment le az 1990. november 10-én tartott URH koncert időpontjában. Az interjú csak néhány mondat, de mégis nagyon sokat elmond arról, amiről ilyen formában Dixi szerintem biztosan nem sokszor beszélt:
Dixi:
Azok, akik figyelni fogják a hanganyagot, az előadásmódját, azt fogják tapasztalni, hogy „ten years after”, azaz húsz év múlva ugyanazt a szintet tökéletesen tudják, mármint ebben az esetben most az URH.
Kérdés:
Te egyébként mit keresel ezek körül a zenekarok körül, meg úgy általában ebben a világban ?
Dixi:
Hát havi 7 ezret nem...:)) De… Én, én úgy gondolom, hogy 21 rock and roll vers megírása után, lehet írni 22, 23, 24-et. A verseim megjelentek egy drága fakszimile kiadású rock and roll antológiában, ami azt hiszem a bölcsészkar gondozásában jelent meg. (Ha valakinek vannak információi erről az antológiáról, kérem tudassa velem – NL megjegyzése) Én, ha nagyobb lehetőségem volna, én ontanám magamból azokat a típusú verseket, amelyet én magamban, csendes egyszerűséggel, a huszadik század végének lírájának tartok. Mostmár nyiltan vállalva, hogy azok a versek, amelyek úgy versek, azok a versek nem tudnak sokat jelenteni. Tehát egyértelműen a dalszövegek!
Idézet Temesi Ferenc: Vegyes vágott c. írásából (mno, 2002):
"Megint eszembe jut Dixi, akit folyton ki akartak rúgni a Fiatal Művészek Klubjából. De hogy lehet kirúgni valakit egy klubból, amelynek nem tagja?"
"A Belügyminisztérium nem tudta, hogy mit csináljon a Kexszel" – Kisfaludy András a Quartnak
Részlet a Pálinkás Szűts Róbert által készített interjúból, 2009.06.04.:
"... Én 16 éves koromban a Dixinek [Gémes János, költő, énekes, a magyar underground egyik ikonja, 1943-2002] jó barátja voltam, akinek a farzsebében akkor már ott volt a '67-ben megjelent Üvöltés, válogatás a beat irodalomból című kötet. Ezt odaadta nekem, és olvastam Norman Mailert, Ferlinghettit, Kerouacot, Marcuse-től aztán később az Egydimenziós embert meg Marshall McLuhant, akik benne voltak az Új Symposionban..."
Nádassy Attila:
Eddigi kutatásaim alapján Dixi a következő filmekben szerepelt:
Az erőd (rendező: Szinetár Miklós, 1979), szereplő
 |
| Dixi és Oszter Sándor Az erőd Rendező: Szinetár Miklós, 1979 |
 |
| Dixi mint betyár Rosszemberek Rendező: Szomjas György, 1979 |
 |
| Dixi mint betyár Rosszemberek Rendező: Szomjas György, 1979 |
Szirtes András:
(Forrás: Artpool – DIXI ART, 2002)
"Még az 1980-as években forgattuk le ketten ezt a néma-játékfilmet a Nemzeti Múzeum kávéházában. Standard hossza 19 perc. Tavaly beneveztem a Magyar Játékfilm Szemlére de sajnos kidobták az előzsűrin. Idén megpróbálom újra.
NAPLÓ anyagaim egyéb részeiben is igen sok helyen szerepel Dixi képben és hangban egyaránt. Ezek 16 mm-es fekete fehér filmre készültek és kazettás magnóval csináltam a hangfelvételeket."
Ex-Kódex (Rendező: Müller Péter, 1983), társíró, főszereplő – „megvilágosodott vadember”, „Halász Péter”(!!!), stb.
 |
| Dixi az Ex-Kódex című filmben Rendező: Müller Péter, 1983 |
Ebben a dalban mélységes irónia van
Gyakran üldögéltem csobogó kis víz partján
Ha az emberekben csöppnyi szimpátia lenne
Megértenék önmagukban a kozmosz szándékát
A kozmosz szándéka az
Hogy a szerelem által vezérelt emberiség
Megtalálja a helyét a világban
Ebben a dalban mélységes irónia van
Természetesen a párválasztást
A nő helyzetéből szemlélve a nő válassza
Természetesen a férfi alkalmazkodása
Több mint az ő szabad választása
De a sok baj és a gond
A sok baj, ajjaj jaj és a gond
A sok baj, baj, baj és a gond
Teszi lehetetlenné
Hogy a kozmosz szándékában
A szerelem aspektusa
Szabadon érvényesülhessen
A csillagok is szerfölött szerelmes természetűek
Befolyásolják az emberek életét
Ők hozzák a háborút, a békét
Megteremtik azt a lehetőséget
Hogy minden napra kerülhessen
Mi Nap alá való volt eredetileg
Ebben a dalban mélységes irónia van
Jégkrémbalett (rendező: Wahorn András, 1984), csak feltűnik az asztalnál 21:24-nél. Máshol a filmben szerepel-e ?
 |
| Dixi a Jégkrémbalett című filmben Rendező: Wahorn András, 1984 |
 |
| Dixi a Lenz című filmben Rendező: Szirtes András, 1986 |
Egy téves információ: részlet Búcsú Adrienn Kárhozat – Tarr Béla filmje a Grand Caféban c. írásából
LinkLap, az SZTE Médiatudományi Tanszékének online magazinja, 2003. október 15.:
"... A szakállas kocsmáros (Gémes Dixi János) egyedüli stabil jellemként emelkedik ki a többiek közül. Látszólag elfogadta, hogy a világnak van rendje, de azért megpróbálja kiélvezni az adódó lehetőségeket: elcsábítja az énekesnőt, titokban csempészáruval üzletel..."
(Régen már egyszer én is eljutottam ehhez az információhoz a neten, hogy Dixi lett volna a csapos a filmben. Akkor is megnéztem, de szerintem a kocsmáros nem Dixi, hanem Pauer Gyula. Én csak olyan, a forgatást kísérő „asztalra arccal borulós” kocsmázásokról hallottam, amikről el tudom képzelni, hogy Dixi is ott volt. [Akkoriban – hat éven keresztül – Tatabányán jártam középiskolába, ahol a film zömét forgatták, ettől függetlenül is ez az egyik kedvenc filmem.] A film végén annyi van, hogy „közreműködtek”: és itt a felsorolásban van „Gémes Dixi János”, tehát nem szereplőként. A mellékletben küldök egy képet a csaposról. – Nádassy Attila megjegyzése)
+Csapos+1.jpg) |
| Pauer Gyula a Csapos szerepében Kárhozat Rendező: Tarr Béla, 1986 |
 |
| Dixi a Rocktérítő című filmben Rendező: Xantus János, 1988 |
 |
| Dixi a Rocktérítő című filmben Rendező: Xantus János, 1988 |
Dixi (rendező: Oláh Lehel, 2003), főszereplő (forgatás: 2001-2002)
 |
| Dixi a Dixi című filmben Rendező: Oláh Lehel, 2003 |
 |
| Dixi a Dixi című filmben Rendező: Oláh Lehel, 2003 |
Oláh Lehel és Bárdos Deák Ágnes beszélgetése (részlet)
IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub, Pécsi Kulturális Központ, 2007. 05. 02.
(Forrás: Filmkultúra)
"Különleges esemény tanúja lehetett a pécsi IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub közönsége 2007 májusában. Oláh Lehel három filmjének (Dixi, 2003; Gubera, 2003; Természetfilm, 2006) vetítését követően Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll Csoport és az Ági és a fiúk zenekarok énekesnője beszélgetett a rendezővel. Mivel minden idők budapesti rakendrolljának legelevenebb szellemét, Dixit az egykori ismerőst és barátot idézték meg Oláh Lehel elsőként bemutatott filmjének képei, nem csoda, hogy javarészt Dixiről, a művészről, a médiumról folyt a szó...
Bárdos Deák Ágnes: Mit jelentett neked Dixi? Miért róla csináltál filmet?
Oláh Lehel: Dixi rendkívül ellentmondásos figura volt számomra. Nem tudom, mennyire jön le a filmemből, mindenesetre szándékomban állt, hogy ez is kiderüljön. Szerettem volna bemutatni azt a különös életformát, amit ő hozott és mindazt, ami ezzel járt, másrészt pedig azokat az alkotói folyamatokat, amelyekben ő részt vett. Erre ugyan nem tér ki a film részletesen és ebben az értelemben nem is hagyományos portréfilmet csináltam. Szó sincs arról, hogy például bemutatnám Dixi munkásságát vagy azt, hogy milyen csoportokkal dolgozott együtt...
Bárdos Deák Ágnes: Akiket megszólaltattál a filmben – Demszky Gábor, ef. Zámbó István, Müller Péter, Víg Mihály, Xantus János, Wahorn András és a többiek –, Dixi kortársai voltak, azokhoz a körökhöz tartoztak, amelyekben Dixi is mozgott annak idején. A filmed azonban jóval a rendszerváltás után készült, így már egy másik történelmi korszakban játszódik, mint amelyikben ezek az emberek kultfigurák lettek. Hisz Müller Péter, Víg Miska vagy ef. Zámbó Öcsi nem csak a Sziámi, a Balaton vagy a Bizottság zenekaroknak voltak fontos egyéniségei. Ők azon kevesek közé tartoztak, akiknek személyes szabadságot sikerült kiharcolniuk, és magatartásukkal egyszersmind azt a politikai időszakot is meghatározták. Dixi közéjük tartozott és nagy tiszteletet vívott ki magának akkoriban. A te filmedben azonban már érezni rajta, hogy megöregedett és csak átszellemült mása önmagának. Emléket akartál állítani neki, mert érezted, hogy hamarosan meg fog halni?
Oláh Lehel: Nem, erről nincs szó. Dixi, polgári nevén Gémes János meghalt, mielőtt a filmet befejeztük volna. Én még további forgatásokat is terveztem, viszont miután meghalt, leálltunk, és végül azt az anyagot vágtam össze, amit addig felvettünk. A filmemből tényleg nem derül ki, hogy milyen volt ő, úgymond ereje, avagy költészete teljében. Archív anyagokat sem akartam használni, mindössze az elején és a végén van két ilyen rész. Szirtes András Lenz (1986) című filmjéből egy snitt, aminek éppen ott volt a helye, a végén pedig egy részlet Müller Péter Ex-Kódexéből (1983), amelyben Dixi pont azt mondja, hogy „mit érdekel engem a múlt, bármiféle elhagyott part – csak a jövő”. Úgyhogy már csak ezért sem volt, és nem is lehetett visszatekintés az én filmemben sem. Létezik egyébként Dixiről számos felvétel, ami a „hőskorában” készült. Nyilván nem láthattam mindegyiket, azonban szerintem egyiken sem jelenik meg, mert felvételen nem jelenhet meg az a nagyon erőteljes, improvizációs képesség, az élő beszédben, az aktuális helyzetekben, a pillanatnyi szituációkban élő és érvényesülő jelenlét, amiből Dixi művészete fakadt, és amitől ő legendássá vált.
Bárdos Deák Ágnes: Dixiben valóban megvolt az a képesség, hogy hihetetlen feszültséget tudott teremteni maga körül. Akik ennek tanúi voltak, néha úgy élték át, hogy Dixi óriási játékos, aki képes rá, hogy egyik pillanatról a másikra egy fantasztikus szépségű metafora-rengetegbe vigye magával a hallgatóságát, néha pedig úgy, hogy Dixi agresszív ember, aki a puszta szavaival képes ostorozni a környezetét. Akárhogy is, mindenképp kivételes figyelmet tudott kiprovokálni az emberekből és mindig volt körülötte egy kis udvartartás, amelynek tagjai tátott szájjal hallgatták vagy jókat röhögtek mindazon, amiket Dixi mondott. Ezek jobbára kocsmai, utcai vagy házibuli társaságok, helyzetek voltak. Dixi akciói és a közönség reakciói ezért például elválaszthatatlanok voltak attól is, hogy mennyire volt berúgva a csapat. Dixi rabul ejtette mindazokat, akik köréje sereglettek. Sokan a tanítványaivá váltak, de nem úgy követték, hogy eltanultak tőle valamit, hanem egyszerűen csak itták a szavait...
Oláh Lehel: ...és nem csak a szavait. Furcsán érzem magam, mert megnéztünk egy filmet és most elmondjuk azt, ami nem is volt benne.
Bárdos Deák Ágnes: Mert amit te rögzítettél és összeraktál a magad gondolatai és érzései szerint mindazok számára, akik Dixit nem ismerhették, csak a filmedet látták, nyilvánvalóan egész mást jelentenek, mint nekünk, akik közelről ismertük őt...
Oláh Lehel: Engem nagyon érdekelne például, hogy aki most megnézte a filmet, de Dixit nem ismerte személyesen, hogyan „tüdőzte le” magának a filmet. De ha már itt tartunk, tulajdonképen az is Dixi lényegéhez tartozott, hogy mindenhol, minden eseményen jelen volt. Egy ilyen vetítésen is, például, ahol most vagyunk. És teljesen váratlanul tudott felbukkanni.
Bárdos Deák Ágnes: Igen, és mindig mindent azonnal kommentált.
Oláh Lehel: Dixi költészete ezért nem is olyan képződmény, ami leírt formában létezett volna, vagy képes lett volna hagyományos módon is érvényesülni. Fennmaradt ugyan egynéhány alkotása lejegyzett formában is, de az a filmemben is benne van, hogy Dixi mondatainak, vagy a róla szóló történeteknek micsoda változatai terjedtek el. Amikor például Dönci, az Európa Kiadó és a Balaton gitárosa elkezdte leírni Dixi néhány szövegét, mert akart csinálni vele egy lemezt (nemrégiben jelent meg), akkor kiderült, hogy ezek a szövegek néhol már-már banálisak. De elhangzásuk pillanatában, ott és akkor, hihetetlenül erősek tudtak lenni. Ezért is mondom, hogy Dixi mindenekelőtt előadó volt, nagyon erőteljes gesztusokkal.
Bárdos Deák Ágnes: Ezért is vált rendkívül fontossá számunkra a hetvenes-nyolcvanas években. Egy szabadságélményt, egy kivételes szabadságtudatot testesített meg, ami példa nélkül állt abban a közegben. És nemcsak mi, hanem a rendszer is felismerte ezt. Akármennyire is nem szólt Dixi az adott esetben úgymond semmiről, tehát nem mondott soha semmi olyasmit, hogy „utálom a rendőrt”, mégis különleges volt az a hihetetlen szabadság, ahogy ő meg tudott jelenni, ahogy pusztán a jelenlétével is azt sugározta, hogy minden rendszert szétzúz és egyetlen rendszert sem tisztel, mert neki megvan a saját rendszere. Dixi, a mi bátor hősünk lett ettől, és soha nem gondoltuk, hogy ő most részeg és azért beszél ilyen furcsán össze-vissza. Úgy éreztük, nagyon is tudatában van mindannak, amit mond. Hiszen az a különös nyelv, amit használt, magát a szabadságot jelentette és ezt jelentené ma is. Még a neve, ez a furcsa név, a „Dixi” is azt jelenti, hogy „beszélő”...
Oláh Lehel: Egyébként, ha a nevével kapcsolatban kérdezték, akkor mindig csak mellébeszélt. Nem került bele a filmbe, de amikor például megkérdeztem tőle, hogy „miért vagy te Dixi?”, akkor a következő válaszba kezdett: „nagyon szeretem én, a dezoxiribonukleinsav az élet csírája...”, és amikor itt tartottunk, kifutottunk a filmszalagból. Szóval mellébeszélt. Azt, hogy ő miért, illetve miként lett Gémes Jánosból Dixi, nem lehet pontosan tudni."
_________________________
 |
| Bódy Gábor a Kutya éji dala című filmben Rendező: Bódy Gábor, 1983 |
Hungarovox Kiadó, Budapest, 2003, 342. oldal
"... Dixi közintézmény volt. Ő volt a szabad ember. Akkoriban még ért valamit a szabadság, még ha szegénységgel is párosult. Rengeteg tanítványa volt, a lecsúszottak, a csórók, a szakadtak újabb és újabb nemzedékeiből...
... Amikor tizenötödszörre fordultunk édesapám nagy vulkánfíber bőröndjével (a közértbe vittük vissza az üres üvegeket), nem bírtam megállni, és rákérdeztem: Mondd, Dixikém, te tulajdonképpen miféle művész vagy? Ó, én filmeket szeretnék csinálni, mondta. Akkor miért nem dolgozol a Bódy Gabival? (Nem tudtuk, hogy a Gábor tégla volt. A szervek Dixivel is megpróbálkoztak, de ő bolondnak tetette magát, ami nem esett nehezére.) A Gábornak könnyű, mondta Dixi, de én röntgenfilmeket szeretnék forgatni. Tudod, milyen nehéz hozzá szereplőket találni?!..."
Unger Gabriella: Ellenkultúra és állambiztonság (részlet):
(Megjelent: Trezor 3. 165-188)
"... Az iratokban gyakran olvashatjuk egy-egy személy neve mellett, hogy F-dossziés. A Figyelő-dossziét a társadalomra veszélyesnek minősített személyek tevékenységének folyamatos ellenőrzésére nyitották. Ezt a dossziétípust azonban nem irattározták, a megfigyelt anyagát áthelyezhették egy objektum-dossziéba, de magát a dossziét is átminősíthették személyi-dossziévá.
A már többször említett objektum-dosszié azért lényeges számunkra, mert azokat olyan „objektumokról” nyitották, amelyeket kiemelten kezeltek a hálózati operatív ellenőrzés során. Ilyenek voltak például a fontos kulturális intézmények. Az objektum-dosszié abban különbözött más operatív dossziéktól, hogy „csak” az objektum elhárításával kapcsolatos anyagokat gyűjtötték benne, „saját” operatív munkát nem folytattak. A dossziékat szintén archív „O” számon irattározták. Erre azonban gyakran nem került sor. Egy 1989. novemberi csoportfőnöki javaslat szerint pedig a nem irattározott, tehát az operatív szerveknél lévő objektum-dossziékat, ha azok nem felelnek meg az „állambiztonsági munka átalakítási folyamatának”, meg kell szüntetni és jegyzőkönyvileg megsemmisíteni. Ugyanitt olvashatjuk: „az irattározott objektum (vonal) dossziék közül megsemmisíteni javasoljuk az alábbiakat:
oktatási intézmények, kulturális objektumok (vonalak)... anyagait.” Így azokkal az objektum-dossziékkal –például kulturális események színhelyéül szolgáló művelődési házak anyagával – egyáltalán nem is találkoztunk. Ugyanígy nem rendelkezünk általában F-dossziékkal sem, hiszen azok anyagát vagy áthelyezték egy később megsemmisített objektum-dossziéba, vagy, a még az operatív szerveknél lévő F-dossziékat – szintén az előbb említett 1989-es javaslat szerint – megszüntették és megsemmisítették. Ez utóbbira példa „Dixi”, azaz Gémes János F-dossziéjának (14-F-9450) megsemmisítési jegyzőkönyve.(ÁBTL 1.12.2. 428-581/1989. Megsemmisítési jegyzőkönyv. 1989. május 25.)..."
Nada Kowalsky:
MERT HÁT MINDENKI TUDTA AKKOR, HOGY KICSODA EBBEN A VÁROSBAN
volt ő, meg a füttyös gyuri (magas, sovány férfi, aki folyamatosan fütyörészve, gyors léptekkel járta a várost, és a kezében lévő, összehajtott újsággal csapdosta a postaládákat, kirakatokat, lehúzott redőnyöket, és a szembejövő hölgyek fenekét – NL megjegyzése), meg a derékszögletű, fekete ruhás, kendőjét arcába húzó koldus néni, aki egy fiú volt, ahogyan kiderült egy különös éjszakán
"... Az iratokban gyakran olvashatjuk egy-egy személy neve mellett, hogy F-dossziés. A Figyelő-dossziét a társadalomra veszélyesnek minősített személyek tevékenységének folyamatos ellenőrzésére nyitották. Ezt a dossziétípust azonban nem irattározták, a megfigyelt anyagát áthelyezhették egy objektum-dossziéba, de magát a dossziét is átminősíthették személyi-dossziévá.
A már többször említett objektum-dosszié azért lényeges számunkra, mert azokat olyan „objektumokról” nyitották, amelyeket kiemelten kezeltek a hálózati operatív ellenőrzés során. Ilyenek voltak például a fontos kulturális intézmények. Az objektum-dosszié abban különbözött más operatív dossziéktól, hogy „csak” az objektum elhárításával kapcsolatos anyagokat gyűjtötték benne, „saját” operatív munkát nem folytattak. A dossziékat szintén archív „O” számon irattározták. Erre azonban gyakran nem került sor. Egy 1989. novemberi csoportfőnöki javaslat szerint pedig a nem irattározott, tehát az operatív szerveknél lévő objektum-dossziékat, ha azok nem felelnek meg az „állambiztonsági munka átalakítási folyamatának”, meg kell szüntetni és jegyzőkönyvileg megsemmisíteni. Ugyanitt olvashatjuk: „az irattározott objektum (vonal) dossziék közül megsemmisíteni javasoljuk az alábbiakat:
oktatási intézmények, kulturális objektumok (vonalak)... anyagait.” Így azokkal az objektum-dossziékkal –például kulturális események színhelyéül szolgáló művelődési házak anyagával – egyáltalán nem is találkoztunk. Ugyanígy nem rendelkezünk általában F-dossziékkal sem, hiszen azok anyagát vagy áthelyezték egy később megsemmisített objektum-dossziéba, vagy, a még az operatív szerveknél lévő F-dossziékat – szintén az előbb említett 1989-es javaslat szerint – megszüntették és megsemmisítették. Ez utóbbira példa „Dixi”, azaz Gémes János F-dossziéjának (14-F-9450) megsemmisítési jegyzőkönyve.(ÁBTL 1.12.2. 428-581/1989. Megsemmisítési jegyzőkönyv. 1989. május 25.)..."
Nada Kowalsky:
MERT HÁT MINDENKI TUDTA AKKOR, HOGY KICSODA EBBEN A VÁROSBAN
volt ő, meg a füttyös gyuri (magas, sovány férfi, aki folyamatosan fütyörészve, gyors léptekkel járta a várost, és a kezében lévő, összehajtott újsággal csapdosta a postaládákat, kirakatokat, lehúzott redőnyöket, és a szembejövő hölgyek fenekét – NL megjegyzése), meg a derékszögletű, fekete ruhás, kendőjét arcába húzó koldus néni, aki egy fiú volt, ahogyan kiderült egy különös éjszakán
 |
| Füttyös Gyuri Forrás: ellenszék |
Részlet Para-Kovács Imre Amerika Kiadó – Beszélgetések Menyhárt Jenővel című könyvéből (Glória Kiadó, Budapest, 2006., 60. oldal):
Para-Kovács Imre:
Milyen szerepet töltött be Dixi az URH-ban?
Menyhárt Jenő:
Rendszeresen fellépett velünk. Volt egy szövege, amire csináltunk zenét, abból lett a Titok nélküli ember című szám, amelyet aztán ő énekelt a koncerteken. Egy idő után többnyire Dixi énekelte az Atommagömlést is, melynek a szövegét viszont Péter írta.
Para-Kovács Imre:
Milyen volt vele a viszonyod?
Menyhárt Jenő:
Jó. A későbbiekben az FMK-ban sokalt ültem az asztalánál. Ilyenkor órákon keresztül beszélt, végig folyamatosan ömlött belőle a szó, és amit mondott, annak egy jó része nagyszerű költészet volt. Általában élveztem hallgatni. Néha különböző botrányai miatt az intézmény vezetősége kitiltotta őt az FMK-ból egy időre. Olyankor többnyire esténként ott állt az épületen kívül egy ablaknál, a bent lévők pedig vitték neki az italokat, kiadták neki az ablakon keresztül és úgy beszélgettek vele. Egy ilyen alkalommal, amikor éppen ki volt tiltva, nőnek öltözve sikerült kijátszania a beengedők éberségét és bejutott. Egy darabig én sem ismertem meg, csak néztem, hogy ki ez az iszonyatosan ronda nő, aki ott áll a pultnál. Aztán sikerült rájönnöm. Egy idő után Dixi jól berúgott és a szőke női paróka, amit viselt, félrecsúszott a fején. Ekkor aztán a személyzet tagjai is felismerték és gyorsan kivezették. Dixi olyan fej volt, akire odafigyeltem akkoriban. Jó humora volt és nap mint nap szembesített egy költői színvonallal. A hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek eleje ilyen szempontból az egyik virágkora volt.
Részletek Garaczi László Jánossy Lajossal az Itt van a város sorozatban folytatott beszélgetéséből:
Szatyor, 2010. november 18.
Nagy Gabriella
A város egyáltalán nem érdekelt
"... A kérdésre, hogy a 70-es, 80-as években milyen alakok tűntek fel Garaczi életében, akik meghatározták és újrafogalmazták Budapestet, Dixi neve kerül elsőként szóba. Majd Kádár Béla, Lukács Zoli. Élt szinte egyedül – szülei egyfolytában a telken – a nagy tisztiházban, egy-két ismerőse volt csak, amikor Lukács Zoli, akivel egy angoltanfolyamon ismerkedett meg, bevezette az underground világába. Nagyfa galeri, kalefosok... A Kulich Gyula térre is ő vitte el az első URH-koncertre. Majd Zsiráffal (az Embersport együttes frontembere) szintén volt egy hosszú menet, aztán jöttek: Pauer Henrik, Vető János, Zuzu (Méhes Lóránt), Bódy Gábor, Méhes Marietta, Kozma Gyuri, Bárdos Deák Ági és a Balaton. Némelyikük olykor rémisztő volt, a kiábrándultságot agresszióval oldó Pauerrel például „húzós” élmény volt végigpörögni egy éjszakát. Az FMK-ba jártak, Fekete Lyuk, Ráday utcai kollégium, Ikarusz, Láng. Dixi, akinek személyiségét nehéz – szinte lehetetlen – körülrajzolni (ő a sámán, ő Szókratész), hatása még különféle beszédmódokban ma is felismerhető. Máig megszólalnak itt-ott „dixiül”, asszociatív, furcsa, költői nyelven, és még megvan az a típusú beszélgetésforma is, amelyről sem közben, sem a végén nem lehet tudni, valójában miről szól, de nem is kell, mert – ahogy Dixi vélte – minden beszélgetés, ami valamire akar jutni, a szellem árulása. A valódi beszélgetés az, amelyben a végsőkig fokozott asszociációé és a nyelvi-szellemi kisüléseké a terep. Dixi rendkívül szuggesztív személyiség volt, minden megszólalásában ott volt valami nagy, a világ megragadására vonatkozó erőfeszítés...
... Beszélgetés közben újra és újra visszakanyarodunk Dixihez. Mint Jánossy mondja Szentjóby Tamás fordulatával, ha azt állítjuk, Dixi halálával véget ért egy eon, feltehető a kérdés, hogy válhat-e egy korszak önmaga műalkotássá. Garaczi nem tekint nosztalgikusan erre az időre, más kultúrában vagyunk, máshonnan nézünk rá, mondja, de feltehető, hogy nagy általánosságban az undergroud ugyanolyan struktúrába rendeződött, mint ami jellemző a politikára is. Dixi magatartása szintén – körülbelül a 60-as évektől volt erőteljesen jelen – leképez egy nagyobb léptékű magatartás- vagy működésformát. Nem venni részt semmiben, ami az establishment része, minden pillanatot művészi alkotásként megélni: valami olyan, ami ma már alig vagy ritkán tapasztalható. Ma kerek dolgokat kell csinálni (írni pl.), és mindenki lehet minden, tét nélkül.
Sokáig ülünk aztán még a hosszú nagyasztalnál a Szatyorban. Dixi szelleme változatlanul ott lebeg fölöttünk, miközben apákról és elutasításról, alkoholról és sorsokról beszélgetünk..."
Válaszol: Garaczi László (részlet):
Litera, 2005. 06. 08.
A Litera Kávézó egyik vendége a 2005-ös Ünnepi Könyvhéten Garaczi László volt.
"... Megjelenik számos novellájában Dixi alakja, akiről folytonosan ódákat zeng. Személyes kötődés vagy emblematikus alak? Mi a célja a szerepeltetésével?
Olyan sokat nem szerepel, szerintem egyetlenegy írásomban játszik, és ott sem főszerepet. De interjúkban is azt szoktam mondani, hogy a nyolcvanas évek eleje, Budapest, az underground elég fontos volt számomra, és ennek egyik emblematikus alakja volt a Dixi, akit persze, személyesen ismertem. Sok éjszakát töltöttünk együtt különböző kocsmákban, lakásokban, bulikban. Azt kell mondanom ma is, az egyik legszuggesztívebb, legdémonikusabb és legfelforgatóbb tehetség volt, akivel valaha találkoztam. Egy olyan ember, aki tényleg más, hozzá mérhetőt nem igen találni, egy-egy villanásban talán, mert mindenkiben megvan ez a képesség, az eredetiség, ez az állandó készség arra, hogy művészetként élje meg valaki ez életét. De ahogy ő csinálta, azzal az intenzitással és megalkuvás nélkül, kivételes. Éppen most láttam egy filmet többedszerre, Mike Leigh Naked című filmjét (magyarul Mezítelenül címen futott), és rájöttem, az a figura, aki a főszerepet játssza, mennyire dixis. Nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy lehet elmagyarázni ma egy húszévesnek, aki nem ismerte, mi ebben a nagy szám, hogy volt egy faszi, aki minden buliban ült, és dumált, mitől lesz ez olyan érdekes. Most már rájöttem: nézze meg a Naked-et, ott lát egy figurát, aki bizonyos pontokon nagyon hasonlít Dixire...
Együtt mozogtál a 80-90-es években sokakkal, olyanokkal, mint Greguss, Kovács (most Para), Zilahy, Krausz, Fedor, Nagy Atilla talán... Mindenki más utat választott. Mit gondolsz róluk ma, és mennyire erős még a haverság?
Mindegyik név külön történet. Ők mind barátaim voltak egy periódusban, és voltak olyan időszakok, amikor együttmozogtunk. Van, akivel megmaradt a kapcsolat, haverság vagy barátság, velük rendszeresen találkozom, van, aki eltávolodott, és van, aki meghalt ezek közül… Különböző fajtájú barátságok voltak. A Gregával volt bő tíz év, amikor elválaszthatatlanok voltunk, ugyanez volt Kovács Imrével is jó pár évig, aztán jöttek új ismeretségek, új barátságok. Most inkább másokkal mozgok, de ők megmaradtak, nem vesztünk össze, csak mindenki mást választott. De azt a vadságot már egyiken sem látom. Akik túlélték a nyolcvanas évek második felét, valahogy próbálják összeszedni magukat, mert azt a tempót már ők sem bírták, csak a Dixi..."
SZÖKÉSBEN (Végső András blogja, 2012. július 12. – részletek):
(Hát a jelek szerint aki a szöveget fogalmazza első szám első személyben, nem más mint a 2008-ban elhunyt Dénes József Dönci. Íme egy link erről az anyagról: Dönci halála után, kézirata elé. A szöveget nem Dönci tette fel a netre, már csak a dátum miatt is. Azt jó lenne tudni, hogy ki. Persze "végső" soron, ez az illető akarthatta úgy beállítani, hogy Végső András álnevet adott Döncinek, vagy saját magának. Remélem majd kiderül. – Nádassy Attila megjegyzése)
Aktív zenélés
"... Ráadásul Dixi már negyven felé járhatott, mégis az élen járt köztünk úgy a mentális, mint a fizikai frissesség terén. Beszédében még nyomokban sem voltak fellelhetőek a korosztályára jellemző anakronisztikus fordulatok, sőt utólag az a vélemény szilárdult meg bennem, hogy az életműve – aminek időnként elveszett nyomait kutatom – a hatvanas évektől a napjainkig aktualitással bír, dacára a halála előtti években észlelhető leromlott állapotának...
... Egyik este Dixi integetett ki nekem egy taxiból. Jóhiszemű naivitással melléültem. Az Amerikai utat jelölte meg úticélul, ahol kiszálltunk, azt mondta a sofőrnek, hogy megyünk tovább, csak felugrunk egy percre. A lépcsőházban tudtam meg, hogy nincs pénze, nyilván abban bízott, hogy a családjáról legombolhat némi zsetont. Persze nem engedték be. Egy öregasszony-hang rikácsolt ki bentről, hogy takarodjon.
– Amíg én itt vagyok, ide be nem teszed a lábod!
– Árpád anyu, ez egy titkos vallomás: millióan gondolnak bolondnak minket, de én tudom, ez a veszély elmúlt már! Isten közelebb jár!
– Elkotródsz innét, amíg jól van dolgod!
– Óh, istennő, te karácsony előtti! Hiszen te szülted Jézust, de hát a majáknál tizenkét hónap volt, én követem a kilenc hónapos holdciklust; háromszor kilenc, az huszonhét, a nyerő szám te lettél! Mindenki meghódolt, csak te nem! Kisunokám, ezt énekelem…
– Hívom a rendőrséget!
– Óh, szelíd őrület! Add vissza a tiszta eszem! Megőrülök miattad, ha kell, de add vissza a tiszta eszem! Ha magad mellett őrültnek tartanál! Csak néha a mennyből kacsints le rám!
– Hordd el magad innét, te szégyentelen!
– Én vagyok Jupiter és te vagy Vénusz, s hamarosan…
Közben a taxis is megjelent és a földszinten arénázva fokozta a helyzetet, majd lassan elindult felfelé. Mi a padlásfeljáróba húzódtunk, s ott bekkeltük ki, amíg lassacskán feladta a küzdelmet. Az ilyen és ehhez hasonló élmények óvatossá tettek a túlzott nonkonformizmussal szemben...
... Ezt pedig Dixi írta:
“Az angyali kórus éneke szebb
A felhőredő él és remeg,
Mert közöttünk járnak nagy szellemek,
Kik az égből vártak feleletet.
Kiknek nem volt elég a föld,
Kiknek a lelke magasba tört
S a földi törpék feje felett
ők az égből vártak feleletet.
A válasz az égből csak ritka csoda
Csak a halál ad kulcsot oda
A válasz mégse marad el
Égi ajaknak való eledel.
Hegyre száll az Isten, fényből eredő,
De emberi arcán sűrű redő
Az örök emberi jó az égbe emel,
Az örök női jó felemel”...
... Dixi elpusztíthatatlannak tűnt. A rengeteg alkohol és a drogok, mint feneketlen kútban tűntek el benne. Nem fokozatosan, hanem egyik hónapról a másikra romlott le az állapota. Mónikával, egy nála jóval fiatalabb, szép és túlérzékeny lánnyal járt egy ideig, akit egyszer lepofozott a Klubban és emiatt kitiltották onnan. Nagyon megingott a helyzete, mert itt volt az a bázis, ahol a rock and roll metafizikájának a mágusaként egzisztált, ahol befogadó közegre találtak felforgató szavai...
... Világos tehát, hogy nem tudott elszakadni attól a miliőtől, mellyel hosszú időn át kölcsönösen éltették egymást. Noha nem engedték be, még sokáig hirdette az igét az ablak rácsaihoz tapasztott arccal, amiről önkéntelenül a börtönök “beszélőjére” asszociáltam, azt a dilemmát boncolgatva, vajon ki van itt be-, illetve kizárva? Szavai elevenbe vágóan kihangsúlyozták szekularizáltságunkat. Bár kinyilatkoztatásai egyre ritkábban bizonyultak telitalálatnak, eleddig szárnyaló költészetébe rosszhiszemű célozgatások, vulgáris szurkálódások keveredtek. Pedig azelőtt ritkán beszélt csúnyán. A fogai kihulltak, a személyi igazolványát elhagyta valahol, a taxisok is megunhatták az ingyenfuvarokat, mert úgy megverték, hogy az meglátszódott rajta. S mindez egy hónap leforgása alatt történt!
Azért szép számmal szolidárisak maradtunk a mesterhez, a rácson át kinyújtott felesekkel honoráltuk kitartását, és ebben Tamás (Pajor – NL megjegyzése) az élen járt köztünk. Sajnos nem sokáig, mert néhány hónap múlva őt is kitiltották, a szélsőséges viselkedése miatt. Lassan már nem akadt hely, ahol ne lettek volna persona non grata-k Dixi és ő, a Neurotic holdudvarával együtt. Ezen a ponton vált a Pauer lakás a symposionok színhelyévé, időnként átruccantunk a közelben lakó Korányi testvérekhez. Ez volt az az idő, amikor a Kálvin tér környékét “Bermudáknak” nevezték, mégpedig azért, mert a Pilseni, a Wernesgrüner és a Fregatt söröző háromszögében hosszú időre eltűntek némelyek. Amikor a kompánia végképp ellehetetlenült arrafelé, a budai Bástya utcában, egy többek által bérelt lakásban gyűltünk össze, majd amikor Tamás nagymamája meghalt, a tőle örökölt józsefvárosi lakás lett a tetthely a Bérkocsis utcában..."
A Fiatal Művészek Klubjában bemutatott “A varázsló” című darab főszereplője Dixi volt (1996. augusztus, szeptember). A Csáth Géza naplója alapján írt darabot ifj. Reisenbüchler Sándor rendezte.
________________________________________________________________Para-Kovács Imre:
Milyen szerepet töltött be Dixi az URH-ban?
Menyhárt Jenő:
Rendszeresen fellépett velünk. Volt egy szövege, amire csináltunk zenét, abból lett a Titok nélküli ember című szám, amelyet aztán ő énekelt a koncerteken. Egy idő után többnyire Dixi énekelte az Atommagömlést is, melynek a szövegét viszont Péter írta.
Para-Kovács Imre:
Milyen volt vele a viszonyod?
Menyhárt Jenő:
Jó. A későbbiekben az FMK-ban sokalt ültem az asztalánál. Ilyenkor órákon keresztül beszélt, végig folyamatosan ömlött belőle a szó, és amit mondott, annak egy jó része nagyszerű költészet volt. Általában élveztem hallgatni. Néha különböző botrányai miatt az intézmény vezetősége kitiltotta őt az FMK-ból egy időre. Olyankor többnyire esténként ott állt az épületen kívül egy ablaknál, a bent lévők pedig vitték neki az italokat, kiadták neki az ablakon keresztül és úgy beszélgettek vele. Egy ilyen alkalommal, amikor éppen ki volt tiltva, nőnek öltözve sikerült kijátszania a beengedők éberségét és bejutott. Egy darabig én sem ismertem meg, csak néztem, hogy ki ez az iszonyatosan ronda nő, aki ott áll a pultnál. Aztán sikerült rájönnöm. Egy idő után Dixi jól berúgott és a szőke női paróka, amit viselt, félrecsúszott a fején. Ekkor aztán a személyzet tagjai is felismerték és gyorsan kivezették. Dixi olyan fej volt, akire odafigyeltem akkoriban. Jó humora volt és nap mint nap szembesített egy költői színvonallal. A hetvenes évek vége és a nyolcvanas évek eleje ilyen szempontból az egyik virágkora volt.
Részletek Garaczi László Jánossy Lajossal az Itt van a város sorozatban folytatott beszélgetéséből:
Szatyor, 2010. november 18.
Nagy Gabriella
A város egyáltalán nem érdekelt
"... A kérdésre, hogy a 70-es, 80-as években milyen alakok tűntek fel Garaczi életében, akik meghatározták és újrafogalmazták Budapestet, Dixi neve kerül elsőként szóba. Majd Kádár Béla, Lukács Zoli. Élt szinte egyedül – szülei egyfolytában a telken – a nagy tisztiházban, egy-két ismerőse volt csak, amikor Lukács Zoli, akivel egy angoltanfolyamon ismerkedett meg, bevezette az underground világába. Nagyfa galeri, kalefosok... A Kulich Gyula térre is ő vitte el az első URH-koncertre. Majd Zsiráffal (az Embersport együttes frontembere) szintén volt egy hosszú menet, aztán jöttek: Pauer Henrik, Vető János, Zuzu (Méhes Lóránt), Bódy Gábor, Méhes Marietta, Kozma Gyuri, Bárdos Deák Ági és a Balaton. Némelyikük olykor rémisztő volt, a kiábrándultságot agresszióval oldó Pauerrel például „húzós” élmény volt végigpörögni egy éjszakát. Az FMK-ba jártak, Fekete Lyuk, Ráday utcai kollégium, Ikarusz, Láng. Dixi, akinek személyiségét nehéz – szinte lehetetlen – körülrajzolni (ő a sámán, ő Szókratész), hatása még különféle beszédmódokban ma is felismerhető. Máig megszólalnak itt-ott „dixiül”, asszociatív, furcsa, költői nyelven, és még megvan az a típusú beszélgetésforma is, amelyről sem közben, sem a végén nem lehet tudni, valójában miről szól, de nem is kell, mert – ahogy Dixi vélte – minden beszélgetés, ami valamire akar jutni, a szellem árulása. A valódi beszélgetés az, amelyben a végsőkig fokozott asszociációé és a nyelvi-szellemi kisüléseké a terep. Dixi rendkívül szuggesztív személyiség volt, minden megszólalásában ott volt valami nagy, a világ megragadására vonatkozó erőfeszítés...
 |
| Garaczi László és Jánossy Lajos Szatyor, 2010. november 18. Fotó: Valuska Gábor |
Sokáig ülünk aztán még a hosszú nagyasztalnál a Szatyorban. Dixi szelleme változatlanul ott lebeg fölöttünk, miközben apákról és elutasításról, alkoholról és sorsokról beszélgetünk..."
(Forrás: litera.hu)
Válaszol: Garaczi László (részlet):
Litera, 2005. 06. 08.
A Litera Kávézó egyik vendége a 2005-ös Ünnepi Könyvhéten Garaczi László volt.
"... Megjelenik számos novellájában Dixi alakja, akiről folytonosan ódákat zeng. Személyes kötődés vagy emblematikus alak? Mi a célja a szerepeltetésével?
Olyan sokat nem szerepel, szerintem egyetlenegy írásomban játszik, és ott sem főszerepet. De interjúkban is azt szoktam mondani, hogy a nyolcvanas évek eleje, Budapest, az underground elég fontos volt számomra, és ennek egyik emblematikus alakja volt a Dixi, akit persze, személyesen ismertem. Sok éjszakát töltöttünk együtt különböző kocsmákban, lakásokban, bulikban. Azt kell mondanom ma is, az egyik legszuggesztívebb, legdémonikusabb és legfelforgatóbb tehetség volt, akivel valaha találkoztam. Egy olyan ember, aki tényleg más, hozzá mérhetőt nem igen találni, egy-egy villanásban talán, mert mindenkiben megvan ez a képesség, az eredetiség, ez az állandó készség arra, hogy művészetként élje meg valaki ez életét. De ahogy ő csinálta, azzal az intenzitással és megalkuvás nélkül, kivételes. Éppen most láttam egy filmet többedszerre, Mike Leigh Naked című filmjét (magyarul Mezítelenül címen futott), és rájöttem, az a figura, aki a főszerepet játssza, mennyire dixis. Nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy lehet elmagyarázni ma egy húszévesnek, aki nem ismerte, mi ebben a nagy szám, hogy volt egy faszi, aki minden buliban ült, és dumált, mitől lesz ez olyan érdekes. Most már rájöttem: nézze meg a Naked-et, ott lát egy figurát, aki bizonyos pontokon nagyon hasonlít Dixire...
Együtt mozogtál a 80-90-es években sokakkal, olyanokkal, mint Greguss, Kovács (most Para), Zilahy, Krausz, Fedor, Nagy Atilla talán... Mindenki más utat választott. Mit gondolsz róluk ma, és mennyire erős még a haverság?
Mindegyik név külön történet. Ők mind barátaim voltak egy periódusban, és voltak olyan időszakok, amikor együttmozogtunk. Van, akivel megmaradt a kapcsolat, haverság vagy barátság, velük rendszeresen találkozom, van, aki eltávolodott, és van, aki meghalt ezek közül… Különböző fajtájú barátságok voltak. A Gregával volt bő tíz év, amikor elválaszthatatlanok voltunk, ugyanez volt Kovács Imrével is jó pár évig, aztán jöttek új ismeretségek, új barátságok. Most inkább másokkal mozgok, de ők megmaradtak, nem vesztünk össze, csak mindenki mást választott. De azt a vadságot már egyiken sem látom. Akik túlélték a nyolcvanas évek második felét, valahogy próbálják összeszedni magukat, mert azt a tempót már ők sem bírták, csak a Dixi..."
(Forrás: garaczi.irolap.hu)
SZÖKÉSBEN (Végső András blogja, 2012. július 12. – részletek):
(Hát a jelek szerint aki a szöveget fogalmazza első szám első személyben, nem más mint a 2008-ban elhunyt Dénes József Dönci. Íme egy link erről az anyagról: Dönci halála után, kézirata elé. A szöveget nem Dönci tette fel a netre, már csak a dátum miatt is. Azt jó lenne tudni, hogy ki. Persze "végső" soron, ez az illető akarthatta úgy beállítani, hogy Végső András álnevet adott Döncinek, vagy saját magának. Remélem majd kiderül. – Nádassy Attila megjegyzése)
Aktív zenélés
"... Ráadásul Dixi már negyven felé járhatott, mégis az élen járt köztünk úgy a mentális, mint a fizikai frissesség terén. Beszédében még nyomokban sem voltak fellelhetőek a korosztályára jellemző anakronisztikus fordulatok, sőt utólag az a vélemény szilárdult meg bennem, hogy az életműve – aminek időnként elveszett nyomait kutatom – a hatvanas évektől a napjainkig aktualitással bír, dacára a halála előtti években észlelhető leromlott állapotának...
... Egyik este Dixi integetett ki nekem egy taxiból. Jóhiszemű naivitással melléültem. Az Amerikai utat jelölte meg úticélul, ahol kiszálltunk, azt mondta a sofőrnek, hogy megyünk tovább, csak felugrunk egy percre. A lépcsőházban tudtam meg, hogy nincs pénze, nyilván abban bízott, hogy a családjáról legombolhat némi zsetont. Persze nem engedték be. Egy öregasszony-hang rikácsolt ki bentről, hogy takarodjon.
– Amíg én itt vagyok, ide be nem teszed a lábod!
– Árpád anyu, ez egy titkos vallomás: millióan gondolnak bolondnak minket, de én tudom, ez a veszély elmúlt már! Isten közelebb jár!
– Elkotródsz innét, amíg jól van dolgod!
– Óh, istennő, te karácsony előtti! Hiszen te szülted Jézust, de hát a majáknál tizenkét hónap volt, én követem a kilenc hónapos holdciklust; háromszor kilenc, az huszonhét, a nyerő szám te lettél! Mindenki meghódolt, csak te nem! Kisunokám, ezt énekelem…
– Hívom a rendőrséget!
– Óh, szelíd őrület! Add vissza a tiszta eszem! Megőrülök miattad, ha kell, de add vissza a tiszta eszem! Ha magad mellett őrültnek tartanál! Csak néha a mennyből kacsints le rám!
– Hordd el magad innét, te szégyentelen!
– Én vagyok Jupiter és te vagy Vénusz, s hamarosan…
Közben a taxis is megjelent és a földszinten arénázva fokozta a helyzetet, majd lassan elindult felfelé. Mi a padlásfeljáróba húzódtunk, s ott bekkeltük ki, amíg lassacskán feladta a küzdelmet. Az ilyen és ehhez hasonló élmények óvatossá tettek a túlzott nonkonformizmussal szemben...
... Ezt pedig Dixi írta:
“Az angyali kórus éneke szebb
A felhőredő él és remeg,
Mert közöttünk járnak nagy szellemek,
Kik az égből vártak feleletet.
Kiknek nem volt elég a föld,
Kiknek a lelke magasba tört
S a földi törpék feje felett
ők az égből vártak feleletet.
A válasz az égből csak ritka csoda
Csak a halál ad kulcsot oda
A válasz mégse marad el
Égi ajaknak való eledel.
Hegyre száll az Isten, fényből eredő,
De emberi arcán sűrű redő
Az örök emberi jó az égbe emel,
Az örök női jó felemel”...
... Dixi elpusztíthatatlannak tűnt. A rengeteg alkohol és a drogok, mint feneketlen kútban tűntek el benne. Nem fokozatosan, hanem egyik hónapról a másikra romlott le az állapota. Mónikával, egy nála jóval fiatalabb, szép és túlérzékeny lánnyal járt egy ideig, akit egyszer lepofozott a Klubban és emiatt kitiltották onnan. Nagyon megingott a helyzete, mert itt volt az a bázis, ahol a rock and roll metafizikájának a mágusaként egzisztált, ahol befogadó közegre találtak felforgató szavai...
... Világos tehát, hogy nem tudott elszakadni attól a miliőtől, mellyel hosszú időn át kölcsönösen éltették egymást. Noha nem engedték be, még sokáig hirdette az igét az ablak rácsaihoz tapasztott arccal, amiről önkéntelenül a börtönök “beszélőjére” asszociáltam, azt a dilemmát boncolgatva, vajon ki van itt be-, illetve kizárva? Szavai elevenbe vágóan kihangsúlyozták szekularizáltságunkat. Bár kinyilatkoztatásai egyre ritkábban bizonyultak telitalálatnak, eleddig szárnyaló költészetébe rosszhiszemű célozgatások, vulgáris szurkálódások keveredtek. Pedig azelőtt ritkán beszélt csúnyán. A fogai kihulltak, a személyi igazolványát elhagyta valahol, a taxisok is megunhatták az ingyenfuvarokat, mert úgy megverték, hogy az meglátszódott rajta. S mindez egy hónap leforgása alatt történt!
Azért szép számmal szolidárisak maradtunk a mesterhez, a rácson át kinyújtott felesekkel honoráltuk kitartását, és ebben Tamás (Pajor – NL megjegyzése) az élen járt köztünk. Sajnos nem sokáig, mert néhány hónap múlva őt is kitiltották, a szélsőséges viselkedése miatt. Lassan már nem akadt hely, ahol ne lettek volna persona non grata-k Dixi és ő, a Neurotic holdudvarával együtt. Ezen a ponton vált a Pauer lakás a symposionok színhelyévé, időnként átruccantunk a közelben lakó Korányi testvérekhez. Ez volt az az idő, amikor a Kálvin tér környékét “Bermudáknak” nevezték, mégpedig azért, mert a Pilseni, a Wernesgrüner és a Fregatt söröző háromszögében hosszú időre eltűntek némelyek. Amikor a kompánia végképp ellehetetlenült arrafelé, a budai Bástya utcában, egy többek által bérelt lakásban gyűltünk össze, majd amikor Tamás nagymamája meghalt, a tőle örökölt józsefvárosi lakás lett a tetthely a Bérkocsis utcában..."
A Fiatal Művészek Klubjában bemutatott “A varázsló” című darab főszereplője Dixi volt (1996. augusztus, szeptember). A Csáth Géza naplója alapján írt darabot ifj. Reisenbüchler Sándor rendezte.
 |
| Dixi A varázsló próbáján Fotó: Drégely Imre, 1996 Artpool Archivum |
DIXI-jegyzőkönyvek 2000
Részlet a 2000 tavaszán, Gasner János hangstúdiójában készült Dixi-felvételek (a mikrofon előtt rögtönzött monológok) Gasner János által legépelt szövegéböl:
"... Önalkotók vagyunk – a semmi ellenében megalkotjuk a magunk testi köztársaságát, amit agyunk és szívünk irányít... a majdan és hajdan egybefolyik, most, Jézus halála után 2001 évvel (Sic! – NL megjegyzése) kijelentem a következőket: a vallási tanítók többé nem érvényesek – kitört a szabadság, belső, ragyogó palotaforradalom, ahol különös jelentőséget kapnak a fürdőszobák és a lépcsők, kisajtó, és lám, a tornyokban integető zsebkendő, méghozzá egy gyűrűt látok a zsebkendő sarkába varrva, levarrva örökre. Két ágaskodó ló beszélget a kertben – páviánok, zsiráfok golfoznak, tökéletes a királynő kertje – hogyan lehetne vajon odajutni?..."
Molnár Gergely: A megváltás szemiotikája. Helyszínkeresés a Pasolini-filmhez (Részletek):
(Forrás: Artpool Művészetkutató Központ archívuma: Molnár Gergely – I. füzet)
„A feladat nem önként vállalt, csupán elkerülhetetlen. Krisztus talán lemondana a megváltásról, de nincs, aki megtegye helyette. Amit tud, ő egyedül tudja. Amit tud, közölnie kell. Az elkerülhetetlenségben a közlés újra közlés. A megváltás megértése nélkül nincsen megváltás. A csoda lenyűgöző bár, de nem logikai bizonyíték. A logikai bizonyíték a közlés konzekvens voltában rejlik. (…) A krisztusi konzekvencia lényege, hogy az életmű bármely pontjában megragadható. Igazságát halála kétségbeejtően hitelesíti. Ő a nyelv, melyet nem beszélnek.”
Najmányi László: Részletek a DIXI – Egy szabad szellem legendája című, készülő könyvből):
1. Kérdések Dixihez
– Miért szül a szabadság pszichózist?
– Reinkarnálódik-e az őrület?
– Lehet-e drog a félelem?
– Miért tilos a drogokat unaloműzésre használni?
– Osztozhatnak-e többen egyetlen lelken?
– Lehet lelket pénzért vásárolni?
– Igaz, hogy mindenki mindenhez ért?
– Igaz, hogy mindenki egyenlő?
– Igaz, hogy a Mennyország az Egyenlők kommunikációja?
– Tényleg ciki valakire felnézni?
– Létezhet közösség szentek, hősök, közös ünnepek nélkül?
– Igaz, hogy a mások iránti tisztelet hiánya az öntisztelet hiányából következik?
– Kialakulhat-e öntisztelet valós önkép hiányában?
– Lehetséges, hogy nem mindenki képes az önkép-alkotásra?
– Tényleg az őrület jele, ha valaki képtelen látni magát?
– Tényleg vállalnunk kell minden tudatállapotunkat?
– Van lehetőség önmagunk megismerésére?
– Megtanulható-e tudatunk kontrollálása?
– Miért szükséges a magány a megtisztuláshoz?
– Szükséges az önfejlesztés, önépítés?
– Igaz-e, hogy az életünknek csak akkor lesz értelme, ha adunk neki?
– Szabad-e hinnünk az érzékszerveinknek?
– Bízhatjuk-e magunkat ösztöneinkre?
– Igaz, hogy a hülyeség az egyetlen bűn?
– Fokozható-e az intelligenciánk, és ha igen, miért fontos ez?
– Meg kell-e köszönni az ajándékot?
– A kedvesség tényleg a gyengeség jele?
– Kisebb lesz valaki azzal, hogy elnézést kér hibáiért?
– Alkalmaznak szentek fizikai erőszakot?
– Van lényegi különbség a fizikai és mentális erőszak között?
– Lehet szavakkal ölni?
– Költészeted valóban élő volt, a pillanat hevében, az adott, gyakran általad teremtett helyzet, kontextus által ihletve, az éppen jelenlévők érzékenységére komponálva született. Hogyan tudnám erejét és sokdimenziós személyiséged utánozhatatlan varázsát írásban megmutatni, rekonstruálni, hiszen még a rólad készített videó-felvételek sem mutatják hűségesen művészeted nagyságát, fontosságát, igazi valódat? Erre azért is lenne szükség, hogy meg tudjam értetni azokkal, akik nem ismertek téged, miért tiszteltek, tartottak ki melletted olyan sokan, noha soha nem tartottad tiszteletben a polgári viselkedés konvencióit, és életed utolsó periódusában goromba voltál, mint a pokróc. Miért gondolnak rád rajongó szeretettel mindmáig olyanok, akiket kihasználtál, többször súlyosan megsértettél, sőt esetleg fizikailag is bántalmaztál?
– Ott is kirúgnak mindenhonnan, ahol most vagy?
2. Foucault felismerése
Michel Foucault (1926–1984) francia filozófus írja A bolondság története a klasszicizmus korában (Folie et déraison: Histoire de la folie à l'âge classique) című, 1961-ben publikált könyvének előszavában: a reneszánsz idején az őrülteket különleges tudást hordozó bölcsekként ábrázolták az irodalomban és művészetben, olyanokként, akik ismerik világunk határait, és látják a különbséget az emberek igaz valója és akinek mutatják magukat között (egyes természeti népek az őrülteket még ma is szenteknek tekintik, persze ezekben a törzsekben jóval kevesebb a bolond, mint a „civilizált” országokban, ahol az emberek legtöbbje kénytelen megőrülni a túlélés érdekében – NL megjegyzése). A reneszánsz idején az őrültek és a „normálisok” még kapcsolódtak egymáshoz, kommunikáltak egymással, ugyanakkor már elkezdődtek a kísérletek az őrület és a „normalitás” a középkori bizonytalansághoz képest objektív meghatározására.
A 17. század közepén az őrületet már a „normalitás” ellentéteként fogták fel, és az őrülteket, akiket korábban a társadalom peremére szorítottak, már elválasztották a társadalomtól, és a prostituáltakkal, csavargókkal, szentségtörőkkel és hasonlókkal együtt igyekeztek az akkor születő zárt intézményekbe csukni. Állapotukat erkölcsi hibaként minősítették, úgy vélve, hogy önként hagyták el a „normálisok” világát, és büntetések és jutalmak bonyolult kombinációjával igyekeztek őket elhatározásuk megmásítására kényszeríteni.
A modernizmus Foucault szerint a 18. században kezdődő korában az őrületet már betegségnek minősítették, és az őrülteket a többi deviánstól és a „normálisoktól” egyaránt elválasztva, a gyógyításukra létesített elmegyógyintézetekben, az orvostudomány módszereivel igyekeztek kikúrálni betegségükből. Ezek az intézetek, noha névlegesen felvilágosultabb szelleműek voltak elődeiknél, a gyakorlatban a kontroll ugyanolyan kegyetlen módszereit alkalmazták, mint azok.
A modern ember már nem kommunikál az őrültekkel, igyekszik megszakítani minden kapcsolatot velük. Nincs többé közös nyelvük. Amióta az őrületet mentális betegségnek minősítették, megszűnt a dialógus az őrültek és a „normálisok” között. A pszichiátria nyelve, amely voltaképpen az „ésszerűségen” alapuló monológ az őrületről, csak ebben a csendben születhetett meg.
Részlet a 2000 tavaszán, Gasner János hangstúdiójában készült Dixi-felvételek (a mikrofon előtt rögtönzött monológok) Gasner János által legépelt szövegéböl:
"... Önalkotók vagyunk – a semmi ellenében megalkotjuk a magunk testi köztársaságát, amit agyunk és szívünk irányít... a majdan és hajdan egybefolyik, most, Jézus halála után 2001 évvel (Sic! – NL megjegyzése) kijelentem a következőket: a vallási tanítók többé nem érvényesek – kitört a szabadság, belső, ragyogó palotaforradalom, ahol különös jelentőséget kapnak a fürdőszobák és a lépcsők, kisajtó, és lám, a tornyokban integető zsebkendő, méghozzá egy gyűrűt látok a zsebkendő sarkába varrva, levarrva örökre. Két ágaskodó ló beszélget a kertben – páviánok, zsiráfok golfoznak, tökéletes a királynő kertje – hogyan lehetne vajon odajutni?..."
Molnár Gergely: A megváltás szemiotikája. Helyszínkeresés a Pasolini-filmhez (Részletek):
(Forrás: Artpool Művészetkutató Központ archívuma: Molnár Gergely – I. füzet)
„A feladat nem önként vállalt, csupán elkerülhetetlen. Krisztus talán lemondana a megváltásról, de nincs, aki megtegye helyette. Amit tud, ő egyedül tudja. Amit tud, közölnie kell. Az elkerülhetetlenségben a közlés újra közlés. A megváltás megértése nélkül nincsen megváltás. A csoda lenyűgöző bár, de nem logikai bizonyíték. A logikai bizonyíték a közlés konzekvens voltában rejlik. (…) A krisztusi konzekvencia lényege, hogy az életmű bármely pontjában megragadható. Igazságát halála kétségbeejtően hitelesíti. Ő a nyelv, melyet nem beszélnek.”
Najmányi László: Részletek a DIXI – Egy szabad szellem legendája című, készülő könyvből):
1. Kérdések Dixihez
– Miért szül a szabadság pszichózist?
– Reinkarnálódik-e az őrület?
– Lehet-e drog a félelem?
– Miért tilos a drogokat unaloműzésre használni?
– Osztozhatnak-e többen egyetlen lelken?
– Lehet lelket pénzért vásárolni?
– Igaz, hogy mindenki mindenhez ért?
– Igaz, hogy mindenki egyenlő?
– Igaz, hogy a Mennyország az Egyenlők kommunikációja?
– Tényleg ciki valakire felnézni?
– Létezhet közösség szentek, hősök, közös ünnepek nélkül?
– Igaz, hogy a mások iránti tisztelet hiánya az öntisztelet hiányából következik?
– Kialakulhat-e öntisztelet valós önkép hiányában?
– Lehetséges, hogy nem mindenki képes az önkép-alkotásra?
– Tényleg az őrület jele, ha valaki képtelen látni magát?
– Tényleg vállalnunk kell minden tudatállapotunkat?
– Van lehetőség önmagunk megismerésére?
– Megtanulható-e tudatunk kontrollálása?
– Miért szükséges a magány a megtisztuláshoz?
– Szükséges az önfejlesztés, önépítés?
– Igaz-e, hogy az életünknek csak akkor lesz értelme, ha adunk neki?
– Szabad-e hinnünk az érzékszerveinknek?
– Bízhatjuk-e magunkat ösztöneinkre?
– Igaz, hogy a hülyeség az egyetlen bűn?
– Fokozható-e az intelligenciánk, és ha igen, miért fontos ez?
– Meg kell-e köszönni az ajándékot?
– A kedvesség tényleg a gyengeség jele?
– Kisebb lesz valaki azzal, hogy elnézést kér hibáiért?
– Alkalmaznak szentek fizikai erőszakot?
– Van lényegi különbség a fizikai és mentális erőszak között?
– Lehet szavakkal ölni?
– Költészeted valóban élő volt, a pillanat hevében, az adott, gyakran általad teremtett helyzet, kontextus által ihletve, az éppen jelenlévők érzékenységére komponálva született. Hogyan tudnám erejét és sokdimenziós személyiséged utánozhatatlan varázsát írásban megmutatni, rekonstruálni, hiszen még a rólad készített videó-felvételek sem mutatják hűségesen művészeted nagyságát, fontosságát, igazi valódat? Erre azért is lenne szükség, hogy meg tudjam értetni azokkal, akik nem ismertek téged, miért tiszteltek, tartottak ki melletted olyan sokan, noha soha nem tartottad tiszteletben a polgári viselkedés konvencióit, és életed utolsó periódusában goromba voltál, mint a pokróc. Miért gondolnak rád rajongó szeretettel mindmáig olyanok, akiket kihasználtál, többször súlyosan megsértettél, sőt esetleg fizikailag is bántalmaztál?
– Ott is kirúgnak mindenhonnan, ahol most vagy?
 |
| Dixi A varázsló próbáján Fotó: Drégely Imre, 1996 Artpool Archivum |
„Az őrület nekünk természetes állapotunk, mint a betegség
vagy a bűn. A megrontott létezés következménye.”
Hamvas Béla: Karnevál
vagy a bűn. A megrontott létezés következménye.”
Hamvas Béla: Karnevál
Michel Foucault (1926–1984) francia filozófus írja A bolondság története a klasszicizmus korában (Folie et déraison: Histoire de la folie à l'âge classique) című, 1961-ben publikált könyvének előszavában: a reneszánsz idején az őrülteket különleges tudást hordozó bölcsekként ábrázolták az irodalomban és művészetben, olyanokként, akik ismerik világunk határait, és látják a különbséget az emberek igaz valója és akinek mutatják magukat között (egyes természeti népek az őrülteket még ma is szenteknek tekintik, persze ezekben a törzsekben jóval kevesebb a bolond, mint a „civilizált” országokban, ahol az emberek legtöbbje kénytelen megőrülni a túlélés érdekében – NL megjegyzése). A reneszánsz idején az őrültek és a „normálisok” még kapcsolódtak egymáshoz, kommunikáltak egymással, ugyanakkor már elkezdődtek a kísérletek az őrület és a „normalitás” a középkori bizonytalansághoz képest objektív meghatározására.
A 17. század közepén az őrületet már a „normalitás” ellentéteként fogták fel, és az őrülteket, akiket korábban a társadalom peremére szorítottak, már elválasztották a társadalomtól, és a prostituáltakkal, csavargókkal, szentségtörőkkel és hasonlókkal együtt igyekeztek az akkor születő zárt intézményekbe csukni. Állapotukat erkölcsi hibaként minősítették, úgy vélve, hogy önként hagyták el a „normálisok” világát, és büntetések és jutalmak bonyolult kombinációjával igyekeztek őket elhatározásuk megmásítására kényszeríteni.
A modernizmus Foucault szerint a 18. században kezdődő korában az őrületet már betegségnek minősítették, és az őrülteket a többi deviánstól és a „normálisoktól” egyaránt elválasztva, a gyógyításukra létesített elmegyógyintézetekben, az orvostudomány módszereivel igyekeztek kikúrálni betegségükből. Ezek az intézetek, noha névlegesen felvilágosultabb szelleműek voltak elődeiknél, a gyakorlatban a kontroll ugyanolyan kegyetlen módszereit alkalmazták, mint azok.
A modern ember már nem kommunikál az őrültekkel, igyekszik megszakítani minden kapcsolatot velük. Nincs többé közös nyelvük. Amióta az őrületet mentális betegségnek minősítették, megszűnt a dialógus az őrültek és a „normálisok” között. A pszichiátria nyelve, amely voltaképpen az „ésszerűségen” alapuló monológ az őrületről, csak ebben a csendben születhetett meg.
(Vége a DixiBlog 2. oldalának. A gyűjtemény a blog 3. oldalán folytatódik)
DixiBlog oldalak:
Blogger email címe:
dixiblogger@gmail.com
Az emlékeket, fotókat kérem erre a címre küldeni
תודה רבה – תודה לך
TODA LACH – TODA RABA
A blogban található szövegek, kutatási eredmények, dokumentumok utánközlése esetén kérem az átvett anyagok forrásaként a http://dixiblogg.blogspot.hu/ -t feltüntetni!
Köszönöm!
Najmányi László
